Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - "Költészet és valóság" Kálnoky Lászlóval Baka utca című verséről beszélget Kabdebó Lóránt

annak a kockázatnak vállalásáról, amire a barátság kötelezett. Őket a sors fenyegette nagyobb veszéllyel, én a kisebb veszélyt önként vonzottam a saját fejemre.

Mint bevlezletésként mondtam, nemcsak a története miatt, és nemcsak a baráti aktualitások okán — bár ezekért is —, de versed önrrútgábam is egy történelmi korszak egyik legpofntopabb kifejezője. Hogyan látod te ezt most, visSzatekintxie a vers keletkezésére?

Feleletül újból idézem az előbb teljes terjedelmében felolvasott Baka utca cí-. mű versem egyik versszakát:

A sötétbe nézünk. Néha távol hatngokat hallunk: szitkot, sikolyt.

Fülhasító lárma kél a gyárból.

Füttyszó. Durva férfihajig rikolt.

Robajával az egész vonatnak, sínekein teherkocsit tolatnak.

Ébren alszunk. Nyeljük az iszonyt.

A lárma tehát a gázgyárból jött, amely — legalábbis a háború éveiben — éjszakai műszakot is tartott. De minket ez a lárma valami sokkal borzasztóbbra emlékeztetett. Tudtuk, hogy vidékről a zsidó lakosságot már deportálták. Ha személyes tapasztalatunk nem is volt, tudtunk annak iszonyú részleteiről, a deportáltakra váró gázkamrákról is sokat hallottunk. Azt hittük, Budapest zsidó lakosságának elhurcolása is küszöbön áll. Számunkra a gyárból jövő durva férfihangok és a tehervagonok gördülésének zaja a szerencsétlen áldozatokat a Németországba induló vagonokba tuszkoló csendőrök parancsszavára, az állomásokról kigördülő szerelvények zakatolására emlékeztettek. Én is, akit nem fenyegetett ilyesmi, barátaimnak és milliónyi ismeretlennek végzetét véltem kiszűrni ezekből a hangokból. Ezt az éjszakai halálsejtelmekkel teli hangulatot csak az tudja lelkében fölidézni, aki maga is átélte.

823