Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)
Gábor. A fegyveres ellenállás Katonai Bizottságának egykori triumvirátusából Fehér Lajos lesz Péter Gábor helyettese, Sólyom László a főváros rendőrkapitánya, Pálffy György pedig az áprilisban szervezett Katonapolitikai Osztály vezetője. 1945 őszén, az első országos választás előtt Rákosi bízik a győzelemben. Annál nagyobb a csalódása, amikor kiderül, hogy az MKP a szavazatoknak csak 17 százalékát kapta, a Kisgazdapárt viszont megszerezte az abszolút parlamenti többséget. Ekkor vonja le először a következtetést a szőkébb pártvezetés előtt: „Látnunk kell, elvtársak, fasiszta országban dolgozunk!” 1947 júniusában, a nagybudapesti pártaktíván már úgy emlékezik, hogy „senki se tudta előre az eredményt”, további mondatai viszont azt bizonyítják, hogy végül is higgadtan mérlegelt 1945 végén: „Gondoskodni kellett arról, hogy a reakció a választások eredményét ne tudja térfoglalásra felhasználni. Ne nyomuljon be mélyebben a rendőrség, a hadsereg és az államapparátus kereteibe. Azután gondoskodni kellett arról, hogy gyorsan és intézményesen megerősítsük a demokrácia alappillérét, a köztársaságot és annak védelmét. Mindezt megtettük.” A szavak jelzik, mekkora feladát hárul ezután a fegyveres erőknél kulcs- pozícióban lévő kommunistákra. 1945 novemberében az MKP megszerzi az ekkor legfontosabb belügyi tárcát, amelyet Nagy Imre négy hónap után, 1946 március közepén átad Raj'k Lászlónak, aki aztán közel két és fél éven át birtokolja. A Honvédelmi Minisztérium viszont a kisgazdáknak jut. Előbb Tomibor Jenő, Stromfeld 1919-es „honvédő” bajtánsa és barátja a miniszter, majd ennek hirtelen halála után-az 1918-iból ismerős Bartha Albert. Ez hatalmasan megnöveli Pálffy Katonapolitikai Osztályának jelentőségét, hiszen a hadseregben, némiképp 1918-ra emlékeztetőén, kialakul a „kettős hatalom”. Amikor Sólyám "László, a kommumsta befolyást erősítendő, átmegy a honvédségihez, Buidápest rendőrkapitánya Mün- nich Ferenc lesz, aki maga az eleven folytonosság: első világháborús hadifogolyból lett internacionalista 1919-es vörös parancsnok és .— csakúgy, mint Rajk — spanyolországi harcos. Ügy tűnik ekkor: igen sokféle, különböző tapasztalatokkal rendelkező, de kipróbált és közvetlenül vagy közvetve összekapcsolódott vezető gárda igyekszik biztosítani a kommunista befolyást a fegyveres erőknél. Rákosi, már a fordulat éve után, a Szabad Nép 1949. január 16—i számában, A népi demokrácia néhány problémájáról elmélkedve teszi fel a kérdést: „Mi az oka annak, hogy a népi demokráciák a proletárdiktatúra szovjet formája nélkül építhetik a szocializmust?” Kifejti aztán, hogy a szovjet állam külső segítség nélkül, csak belső erők hatására született és egyedül állt a világon; ezért az orosz burzsoázia kizártnak tarthatta életképességét, tehát helyén maradt és „utolsó csepp vérig menő harcot szervezett”. Természetes hát — állapítja meg Rákosi —, hogy a fiatal köztársaság ennek megfelelően, ugyancsak kíméletlenül védekezett; majd idéz Lenin Gorkijhoz írott leveleiből: „a szovjet terror iramát az ellenforradalom veszett, vérengző támadásai indokolták.” De — idézi ismét Lenint, azúttal épp a magyar munkásokhoz intézett üzenetéből — „nem egyedül az erőszak a proletárdiktatúra lényege és nem elsősorban az erőszak”. Aztán így folytatja: „S ha szabad a kicsit összehasonlítani a naggyal, a magyar Tanácsköztársaság első hetei is minden terror, egyetlen kivégzés nélkül múltak el. A helyzet csak akkor változott, amikor az imperialisták minden oldalról ránk rohantak s belső segítőik is fegyverhez nyúltak. Mikor 1935-ben a magyar reakció bírósága számonkérte tőlem a kammün tetteit... nyugodtan 799
