Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)
szemben, akit okosnak tartanak.” Nem nagyon beszél az orosz polgárháborúról, viszont borzasztóan tetszik neki az emeleten lakó „burzsujcsemete” francia nevelőnője: „szagos tőle a levegő, parfümözi magát vagy szagos a szappan, amit használ”; selyemsálat kunyerál kölcsönbe, mert „van egy nő kilátásban” estére, s a bőrkabát fölött „gondosan hanyag-hullámosra igazítja a selymet” ... Aztán újra megmutatja őt Sinkó a Visegrádi-utcáiban a proletárdiktatúra kikiáltása napján: „A nyitott kapuiban szétvetett lábakkal, a fél kapunyílást elfoglalva Dani állt őrt. Rövid fekete bőrkabátját derékszíj fogta ölssze, s a derékszíjon revolvertáska és kézigránát csüngött... vidáman csillogtak még nagy fehér fogai, de eltolta Báti kezét, mely a gyilkos szerszámokkal rakott feszes derékszíját tapogatta. — Nem tréfa ez, barátom — mondta némi sértődöttséggel a hangjában — ... én vagyok a terrorcsapat parancsnoka .. Itt egy másik kép az áprilisi napokból, Szántó György festi önéletírásában. Színhely az Astoria Szálló: „Ekkor megnyílt az ajtó, hatalmas medvetermetű alak állt ott, tusfekete haja a homlokára csapzott, barna szemének tekintete végigjárt rajtunk. Vörös zsinórzatú fekete pizsama feszült izmos termetén, lábán fekete papucs. A pizsamán derékszíj, ezen rohamkés és négy kézigránát. Szép kreol arcán gúnymosoly, hatalmas barna kezei az övében ... — Ki ez a burzsuj ? — kérdezte halkan és áliával felém bökött a levegőben. — Az én barátom, Szántó Gyurka, — mondta Sdhiller. — Most jön vélünk a frontra. — A pizsamás medve hangtalanul nevetett. — Ebben a lakkoipőben és pepitanadrágban? — Legyintett n'agy kezével és többé egy pillantásra sem méltatott. — Adjatok egy kis staubot. Az enyém kifogyott. — Gyula egy skatulya cigarettát nyújtott feléje. A medve kimarkolt ötöt. Egyet a szájába tett, miután megfújta a hülznit, egyet a füle mellé, hármat a pizsama zsebébe csúsztatott... — A páncélvonat mikor indul? — kérdezte Géza, csak hogy éppen mondjon valamit. A medve nem felelt. Szippantott egy mélyet, az orrán kifújta a füstöt, aztán kiment.” Aztán egy újabb kép, megint Sinkótól, most már a Batthyány-palotában, talán májusiban: ,,Ó, ez a Danival való találkozás! Be kellett jelentenie magát Daninál, akinek rezidenciája előtt az utcán, de még a szobája előtt is Lenin- fiúk álltak őrt teljes fegyverzetben. Vastag szőnyeges, díszes, teremnek is beillő szobájában, Dani íróasztal mögött karosszékben ülve, derékszíján revolverrel fogadta. Nem kelt föl mindjárt: meg akarta mutatni, hogy fest ő a maga rezidenciájában, mint a Lenin-fiúk parancsnoka .. . Báti arcát fürkészve, persze csak suttyomban, úgy ült ott, ünnepélyesen, mint aki fényképező gép előtt vágja magát pózba. S a kék tapétás falakat díszítő sok festmény között ott volt csakugyan egy fényképe... hátravetett fejjel, mint valami harmadrangú moziszínész, aki zord forradalmárt játszik. S Báti tudta: Dani csakugyan zord szerepet tölt be, de Dani a valóságban betöltött zord szerepét, azt, amit a forradalom osztott ki neki, privátim a maga módján még meg is játssza. S dicsekedett Dani! A nőkkel, akik parfümös levelekkel ostromolják — barátom, tudod, hogy bolondulok a parfümért!...” És itt a következő kép, Berzeviczy Gizella fogházmemoárjából. A szín: női zárka a Gyűjtőfogházban, telezsúfolva elfogott kommunistákkal, 1919 őszén: „Egyszerre fölpattant az ajtó s egy hetyke huszár lép be, legalább az első pillanatban annak nézem. Daliás alak, merész, vállalkozó szempár, — egy ifjú sólyma a harcnak, ahogy az ember csak elképzelheti. De nini! milyen furcsa az öltözéte! Bakanadrág, két irtó nagy folttal, óriási bakancs, s ehhez hordja a huszármentét meg a huszársapkát. A kíséretében darutollas Bocskay-sapkás 795
