Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
BENEDEK: Isztambul túl távol — Becs meg... túl közel. Íme a tragédia. (Kis csend.) (Besiet Forintos.) FORINTOS: Már mindenki tudja! (Nyílik az ajtó Jurisichnéval az élen jönnek Szeréna, Plébános, Városbíró, Gábriel, az ajtó tárva marad mögöttük, mintha még várnának valakiket. Szeréna egyből Benedekhez megy, megfogja kezét, örömmel szól.) SZERÉNA: Megjött Benedek uram? Hál istennek. BENEDEK (bólogat): Valóban csak isten tudja, jó-e hogy visszajöttem. (Szeréna ránéz, ottmarad.) JURISICH: Ki hívta magukat ide? JURISICHNÉ: A végveszély. JURISICH: Miféle végveszély? JURISICHNÉ: Tudni akarjuk, mit üzent nekünk a király. Jogunk van hozzá. A mi életünk van kockán, s a gyermekeinké. VÁROSBlRÓ: Az csak nem baj, ha tisztán akarunk látni. (Jurisich hallgat.) JURISICHNÉ: A rossz hír talán hadititok ? (Ebben a pillanatban a kitárt ajtón át látjuk a közelgő jobbágyokat, élükön Panka, Zaim követi. Megállnak az ajtó előtt. JURISICH (Forintoshoz, súgva): Honnan tudták meg? FORINTOS: Tőlem ugyan nem. JURISICH: Hát ti mit akartok? PANKA: Én mondtam nekik... hogy nem is igaz, hogy Benedek uram megjött. .. mondtam, hogy nem igaz... de nem hitték... MÁSODIK SEBESÜLT: Hiszen ott fekszik ni, felismerem én a -szakáll alatt is. (Már jócskán lábadozik, hátravonul.) PLÉBÁNOS: Ez már nem volt titok. (Halkan.) (Kis csend.) JURISICH: Emberek! Katonák! A felséges császár azt üzeni... azt üzeni, hogy tartsunk ki még egy-két napig. Mire telihold lesz — megjön a felmentő sereg. (Letörli verejtékét.) HANGOK (mint akik továbbadják — kint): Teliholdkor megjön a bécsi katonaság. Teliholdkor. Teliholdkor. Teliholdkor. (Mormogásba megy át, majd csend. Hirtelen kitör rajtuk az izgalom, ez már lázadás.) HANGOK: Nem akarunk meghalni! Nem akarunk! Békét akarunk! Békét! (Mozgolódnak. Jurisich eléjük áll.) JURISICH: Van még golyónk az árulóknak! Van még golyónk! (Mormogás.) FORINTOS: Csendesüljetek! A kapitány beszél! JURISICH: A harc még nem ért véget. Mindenki menjen vissza a helyére. Aki nem foglalja el a posztját — főbelöve- tem. Megértették? Indulás. (Elmennek, csak Panka és Zaim marad oldalt húzódva, de ezt a bentmaradottak már nem veszik észre, mert Jurisich s a többiek az asszonyra figyelnek.) JURISICHNÉ: Főbelöveti őket. Akkor nincs baj. (Gúny.) JURISICH: Hogyhogy nincs? JURISICHNÉ: Mert akkor van puskapor. (Más hang.) Még a fenyegetését is kiszámítja. Hadd higgyék, van bőven mindenünk. JURISICH (halkan): Hallgass. A parancs rád is vonatkozik. JURISICHNÉ: Még a teliholdat is leszedi az égről, hogy az embereket halálba 'kergesse. JURISICH: Le. S ha kell — a Göncöl- szíekeret is. JURISICHNÉ: Nem fél az istentől? JURISICH (elfordul tőle, a többiek felé): Nincs mit kertelni. Már csak az ellenségeinkben bízhatunk. (Városbíró nevetni kezd, enyhe hisztéria a többieken is, nevetnek.) Mi ütött magukba!? Mi ütött magukba!? (Ordít, szinte nekik megy!) (Csend.) VÁROSBÍRÖ: Jóval bíztat bennünket, kapitány! (Elkomolyodva.) JURISICH: Nem nevetnivaló itt semmi sem. Igenis bennük bízhatunk, ösme- rem a szultánok észjárását. Olyanok ők, mint a gazdag emberek. Olyan hatalmas seregük van, hogy sokkalta takarékosabbak, mint... (Elharapja.) JURISICHNÉ: Mint mi. Miért nem mondja ki? 758
