Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
velem egy kicsit (Karonfogva hátraviszi őket) IFJÚ JURISICH: Bevesznek engem is? (A serdülők csillogásával.) SCHUSTER: Ha majd annyi lesz a halott, hogy a subancokra is szükségünk lesz... akkor bevesszük, ne féljen. Akkor el se menekülhet. (Komor lesz.) IFJÜ JURISICH: Találtam egy csomó üres üveget a konyhán... Gondoltam olajat töltök beléjük meg kanócot teszek, s közéjük dobom... SCHUSTER (aki közben oldalra ment, mintha észrevett volna valamit): Majd szóljon az őrparancsnoknak... de most menjen, mert jön az édesatyja! (Ifjú Jurisich elsiet.) (Jön Jurisich, mint aki keres valakit.) JURISICH: Hol ez a Forintos? (Néhány ritkuló ágyúlövés, majd csend. Mormogva.) Ez az ágyúzás valamiről el akarja terelni a figyelmünket... SCHUSTER: Ügyes fia van kapitány uram. JURISICH (jólesően, de nem mutatná): No fene. SCHUSTER: Mindenáron harcolni akar... JURISICH: A vér nem válik vízzé... (Befutva Forintos.) FORINTOS: A török aknászok aláásták a falakat! JURISICH: Mit mondtam?! De hogy jutottak a falak közelébe?! FORINTOS: Az éjszaka sötétje alatt Áttutajozták a sáncárkot. JURISICH: Álmosak az őrök. Majd felébresztem én őket! Gyerünk ellenaknát ásni. Hordót! Szurkot! Köveket! Segíthetnek az asszonyok is. (Schusterhez.) Szaladj a feleségemért! (Schuster futva el.) (A jobbágyok felé.) Ti, akiknek nem jutott rendes fegyver, gyertek ide... (Közelebb jönnek.) Ellenaknákat ástok. Majd Forintos uram megmutatja hol és hogyan. Gyerünk! (Hátra a falak felé mutat. Azok Forintossal az élen indulnak. Közben jönnek az asszonyok: Jurisichné, Jobbágyasszony, Panka s mások, velük Schuster.) FORINTOS (menetközben): Erre! Erre! (Pankához.) A sebesültekkel ki maradt? PANKA: Szeréna kisasszony. Ű akarta. Ügy látszik, szereti figyelgetni a férfiembert. (Vállat von. A falakhoz mennek hátra, valamelyik beszögellésnél eltűnnek.) JURISICH: Azt mondod, ügyes a fiam? Ezek az ifjak azt hiszik... lekésnek valamiről, ha nem kezdik el korán. Pedig a legnehezebbről úgyse késnek le soha. .. (Kis csend.) SCHUSTER (kisvártatva): Sokat gondol a halálra, kapitány uram? JURISICH: Nincs- rá időm. SCHUSTER: Meg aztán... aki minden percben látja, minek gondoljon még rá is, nem igaz? (Ránéz, ebben a pillanatban jön futva az őrparancsnok.) GÁBRIEL: A török próbálja betömni árkainkat, hogy átjuthasson. Még emberhullákat s lódögöket is vízbeszórnak. .. Akkora bűz lesz itt nemsokára. .'. JURISICH: Átkozottak! Remélem, majd feléjük fújja a szél. .. GÁBRIEL (enyhe vigyorral): A hazafias szellő. JURISICH (megütödve): Mi lelt? Az angyalodat látod? GÁBRIEL: Nem a kapitány mondta, hogy arkangyal! nevem van? Már bocsánat, csak azt mosolygóm, hogy imént épp a bíró úr mellett harcoltam... Az ítélkező és az elítélt. Hát ennyi. (Más hangon, szándékosan terelve el a szót.) Szerencsére az árkok szélesek, s a sok eső is nékünk használt: színültig vannak. .. nehéz lesz betömni. JURISICH: Minden törésnél van emberünk ? GÁBRIEL (közelebb lép hozzájuk, hogy a falon lévők ne hallják): Elől minden második töréshez még mindig jut egy katona. .. hátul rosszabb a helyzet... A sáncok közé a kutyákat is beeresztettem. .. Kevés az ember. JURISICH: Az őrtornyok s a falak még nem rongálódtak meg sehol? GÁBRIEL: Még nem, uram. JURISICH: Akkor úgy van, ahogy mondtam. Nincs nehéz ostromágyújuk. ..
