Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
(Kis csend.) ZAIM: így adom át üzenetedet. JURISICH: Akkor hát befejeztük. ZAIM (kisvártatva): Felhatalmazásom van arra is, hogy nem várt helyzetben belátásom szerint cselekedjem. JURISICH: Hogy érted ezt követ úr? ZAIM: Hogy meglásd, e halottak ide- kerüléséhez nincs közöm, mi magunk hajlandók vagyunk kihordani őket. Legalább vitézhez méltó temetésiben lesz részük. Ugyanezt engedjük meg mi is néktek: a falon túl heverő halottai- tokat elszállíthatjátok. Hozzátok hát a kapu elé halottatokat s mi is idehozzuk a tieiteket. SCHUSTER (súgva): Ez valami csel, vigyázzunk. FORINTOS: Ne utasítsa vissza kapitány uram... Gondoljon Benedek uramra... (Jurisich maga elé néz.) JURISICH: Legjobb vitézeinket mi is méltón kívánjuk eltemetni. Kezdjünk hát hozzá. (Zaim meghajol, szeme Szerénára téved, kimennek Második török tiszttel. Az ajtó nagyot csattan utántik.) PLÉBÁNOS: Isten kezében mindannyian. JURISICH: Csak lenne a teremtőnek akkora tenyere, hogy a világ minden gondja mellé még a mi sorsiunk is odaférjen. Ne féljetek. Kicsi a sündisznó és nagy a kutya. Még se tudja megfogni, mert szúrkálja az orrát. FORINTOS: De a róka rá szokott vizelni s akkor mindig kibújik szegény. JURISICH: Bízzunk, hogy nem róka, csak kutya szagolgat. Most pedig mindenki a helyére! A sáncok közé új őrséget! A jelzőharangokat! GABRIEL (közben visszatért): Fogtam néhány ebet. Gondoltam, ahogy már szokás: a kutyák kötelét a jelzőharangokhoz kötjük s kieresztjük őket a sáncok közé. Ügyis kevés az ember. Örök meg kellenek. JURISICH (megveregeti vállát): A vegén hadvezér lesz belőled. GÁBRIEL: Nekem is volt seregem. Ha nem is épp ilyen. JOBB AGYASSZONY (berohan): Tolvaj! Tolvaj! JURISICH: Micsoda?! Városbíró! (Fe- lelősségrevonó.) VÁROSBÍRÓ: Nincs ezer szemem. JOBBÁGYASSZONY: A konyháról elloptak egy akkora tyúkot... a beste megvárta, amíg meg is kopasztjuk neki!... s eltűnt a kegyelmes asszony gyűrűje is... munkaközben odatette az asztalra... mire odanéztem... sehol.. JURISICHNÉ (ujjúra néz): Ott felejtettem! JURISICH: Gábriel! Nézz körül az embereid között, hallod?! Mutasd meg, hogy betyárból lesz a jó pandúr... Most pedig gyerünk! Előbb a halottakért!... (Indulnak.) Plébános úr, a jelzőharangokat ne feledje el megvizsgálni és vigasztalni a reményvesztetteket (El Gábriellel.) BUNYI (a Plébánoshoz): Sokat fog szólni a harang! Borzasztó sokat! PLÉBÁNOS: A harang nemcsak temetni tud. (Kis csend.) JURISICHNÉ: Ügy szeretnék egy-két hónappal öregebb lenni, teremtő istenem. De úgy gondolom, mégiscsak bölcs volt az úr, hogy nem hagyja nekünk látni a jövendőt. Mert akkor... akkor lehet. .. meg se várnánk a holnapot. (Indul Szerénával.) (Sötét, zene, függöny) 736 MÁSODIK RÉSZ 10. kép A városfalon belül. Tömlőé a pincében. Az egyik cellának belső földig érő rácsajtói látszanak. Előtte kis folyosói térség. Szintén ebből nyílik a másik, egyelőre üres cella. Az elsőben a már látott vakbuzgó jobbágy. Arca a rácsokhoz tapad, szeme forog. Rémülten hallgatja a kinti robbantásokat. Üvöltéseket. Hirtelen csend lesz.
