Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
jobbakban reménykedhetünk. Adják tovább a hírt a katonáknak. Ezért hivattam mindenkit. No meg azért, hogy megmondjam: a negyedik támadás után is derekasan viselkedtek. Plébános uram helyt állt a harangoknál. Városbíró uram újfent letaszított két ostromlétrát. Csak így tovább. Az asszonyok nemcsak főztek, mostak és sebesülteket ápoltak, de köveket is hordtak. Schuster strázsamester tizedmagával jól őrizte a nyugati oldalt. Gábriel őrparancsnok nyolcadmagával a hátsó bástyákat. (Szeme végignéz rajtuk, Bunyin állapodik meg.) BUNYI: Én a raktárban voltam. JURISICH (kurtán-furcsán): Bunyi uram a raktárban volt. (Más hang.) Egyet azonban ki kell derítenünk. A töröknek már másodszorra sikerült ostromlétrákkal a falainkra jutni. Hogy történhetett ez őrparancsnok? GÁBRIEL: Az úgy volt kapitány uram, hogy nagy eső volt, viharos szél. Egy csomó ágat leszakított,.. sodorta... s mivel alkonyodott már, nem vették észre, hogy az ágakat nem annyira a szél tologatja előre, hanem a mögötte rejtező törökök... JURISICH: Tudjátok, mit mond erre Forintos? Ilyenkor köveket kell hajítani az ágakra. S ha az ágak elkezdenek törökül káromkodni, akkor nem ágak, hanem törökök. (Nevetés.) (Jön lihegve Forintos) JURISICH: Itt a farkas a fabulából! FORINTOS: Kapitány uram. .. az őrszemek. .. JURISICH: Mi van velük? FORINTOS: Jelentették, hogy két török követ áll a kapu előtt... Bebocsátást kémek. Az egyik janicsár. JURISICH (komoran): Persze, janicsár. .. A véderőt szeretnék látni. No, de abból nem esznek. A városba török még fegyvertelenül se teszi be a lábát. FORINTOS: A bástyákról mégsem tárgyalhatunk velük. JURISICH: A kapuban... mint este a legény meg a lány... Igaz, Szeréna? (Szeréna lesüti szemét) FORINTOS: S hogy a török minél több embert sejtsen a falak mögött... van nékem egy szerkentyűm... úgy hívom: visszhangcsináló. JURISICH: Nofene! FORINTOS: Hasonlít egy kereplőhöz, de mégse kereplő. A fifikája az, hogy emberforma hangokat ád. Ha háromnégy ilyen visszhangcsináló elkezdi, az ellenség azt hiszi, hogy legalább tízezer ember ordít... így aztán meg megijednek, hogy sokan vagyunk. JURISICH (mosolyogva): Ha minden kötél Szakad, majd ezt is kipróbáljuk. (Indul.) No lássuk, miben sántikál a török. Maguk tisztes távolból követhetnek. (Kimennek mind, Szeréna és Jurisichné hátrahúzódva még maradnak.) JURISICHNÉ: Nagyon elszontyolodtál, amikor meghallottad, hogy Benedek uram Bécsibe ment. SZERÉNA (apró szünet után): Arra gondoltam... lehet, hogy vissza se jön... s én — amíg élt — egyetlen jobb szót se szóltam hozzá... JURISICHNÉ: Amíg élt? Vissza fog jönni s akkor szólhatsz. No, gyere törököt nézni... Várj csak... Eszembe jutott valami... Hadd halljon valamit az a janicsár! Hadd halljon újra magyar éneket! (Indulnak, sötét — zene: énekszóba megy át lassan.) 9. kép A városfalon belül. A nagykapu. A kíséret a háttérben áll meg. Jurisich a kapuhoz közel. Az énekhang s a szöveg lassan válik érthetővé — a távolból jön.) GÁBRIEL (sietve): Jönnek! JURISICH: A kapu köré dupla őrséget! GÁBRIEL: Igenis uram. (Elsiet.) (Nyílik a kapu, megjelenik Zaim. Jurisich közelebbmegy, hogy az ne lépjen sokkal beljebb. Az énekszó egészen tiszta lesz. Jurisichné és Szeréna csak most jelenik meg a háttérben... ÉNEKLÖK (nem látszanak): Hazám, hazám édes hazám, Bárcsak határod láthatnám! 734
