Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
keimet! ? Csak tán nem gyűlt meg a baja a törvénnyel? FORINTOS: Vajákosnak mondanak kapitány uram. VÁROSBlRÖ: Nem mondják kelmedet, hanem az is. (Felingerlődik.) FORINTOS: Majd ha kelmed bebizonyítja. VÁROSBlRÓ: Rögvest bebizonyítjuk. Addig innen el nem megyünk. Még ma ítéletet hozunk s tömlődbe véletek! JURISICH (közelebb lép): S a tömlőéből hová viszi őket kelmed? VÁROSBÍRÓ (Meghökken): Hogy-hogy hova? JURISICH: Tudatom az urakkal, hogy őrszemeink jelentették: Ibrahim nagy- vezír seregei Kőszegnek vették útjukat. Szóval — hova viszi őket? VÁROSBÍRÓ: A tömlőében hagyom. JURISICH (fejét csóválja): A török prédájára? Miért akar városbíró létére a töröknek Kőszegen is sereget toborozni? Vannak azok elegen. (Nem emelte fel a hangját, karonfogja a bírót, félrevonja.) Hagyjuk a boszorkányosdit. Nem az az idő járja. Minden lélekre szükségünk lehet. Minden elítélt és minden megsértett ember átállhat hozzájuk. Ezt akarja? VÁROSBÍRÓ: Jobb az ellenség falon kívül, mint belül. Otthagyom őket prédának. Jöhet a török, itt akkor is előbb igazság lesz. JURISICH: Ez az igazság most ráér, vannak fontosabbak. (Hangosan.) ók velünk vállvetve harcolnak majd. S ha akármit is észreveszünk rajtuk, bár a muníciónk nem sok, egy-két golyó számukra is akad. Kezességet vállalok értük! VÁROSBÍRÓ: A városbíró én vagyok. JURISICH: Én meg a várkapitány. És most a fegyvereké a szó, nem a törvénykönyveké. . . Igen, majdnem elfelejtettem : a környékbeli jobbágyokat a hátsó kapun beengedtem a várba... VÁROSBlRÓ: Kapitány úr, hogy tehetett ilyet! JURISICH: A polgárai közül néhányan épp így tiltakoztak, de parancsot adtam nekik, hogy gondoskodjanak szállásról. Ha majd jönnek panaszkodni, tudjon róla. Mától kezdve egyetlen rendeletet se adjon ki, amíg nékem meg nem mutatta. VÁROSBÍRÓ: Ez város kapitány úr, nem kaszárnya! JURISICH: A maguk érdekében kell itt a rend! Mert az én negyven lovaskatonám eddd'ig is tudta, mi a fegyelem! Pláne, hogy idegen zsoldosok. (Gúny). VÁROSBlRÓ: Nem hallott Dózsa Györgyről? így merje fölfegyverezni a jobbágyokat! A végén még lázadás lesz belőle! JURISICH: Ahhoz vezér is kell, nem elég a fegyveres jobbágy! Én meg a császár híve volnék! (Büszkén.) VÁROSBÍRÓ: És ki ád enni ennyi embernek és miből?! JURISICH: Hoztak magukkal csépelet- len búzát, ne féljen, nem malacpecsenyére vásik a foguk. Majd még jól jöhetnek ők a tisztelt polgárságnak, ha szorul a kapca! VÁROSBlRÓ: Nem akarom magamra haragítani a földesurakat! A végén azt fogják mondani, hogy elcsaltuk jobbágyaikat a város védelmére s a birtokok jószágait pedig a török prédájára hagyták. JURISICH: Minden élelmet elhoztak, így hát a török éhezni fog. Hát nem érti? Minél több jobbágy marad a falvakban annál több élelmet szorít ki belőlük a török! így meg nem lesz utánpótlás ! Ez is a mi érdekünk! Mint ahogy az is, hogy felgyújtsuk a városszéli házakat. Hadsegédemet, Benedek uramat már meg is bíztam... VÁROSBÍRÓ: Hogy... felgyújtani? (Döbbent.) BENEDEK: Igen. A sajátommal kezdem. A városszéli lakosokat beengedjük a belső városba, ha kell a várba is. PANKA (felragyogó szemmel): A várba is? Én még sose jártam a várban. VÁROSBlRÓ (gonoszkodón): Ha jobb volt a zöld erdő pázsitja.. . PLÉBÁNOS: Hallgasson már. (Hangosan.) És mennyien vannak... a törökök? BENEDEK (halk, komor): Sokan. (Kurtán.) 719
