Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Száraz György: A tábornok XVII. (életrajzi esszé)
A hadseregszervezés kérdése mindinkább égetővé válik, ahogy változik a külpolitikai helyzet. A Tanácsiköztársaság vezetőit kezdettől a föderációs gondolat vezérli. Ebben látják a nemzeti kérdés megoldását is: „szabad népek szabad szövetségét” kívánják, a szovjetorosz minta szerint, ezt tükrözi az állam hivatalos neve is: Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság, amelynek — a júniusi alkotmánytervezet szerint — tagállama csupán a Magyar Tanácsköztársaság. összhangban van ez a Kommunista Internacionálé március 6-i kiáltványával, amely megállapítja, hogy a volt Monarchiából és a cári birodalomból kivált kis államok „a szövetséges imperialisták játékszereivé váltak”, létfeltételeiket „már csak a proletárforradalom tudja biztosítani”, megszabadítva a termelőerőket „a nemzeti államok szűk bilincseiből”, s „közös együttműködésre ösztönző általános gazdasági tervek alapján” biztosítva a lehetőséget „a legkisebb és leggyengébb népnek is” arra, hogy „szabadon és függetlenül intézze nemzeti kultúrájának ügyeit, anélkül, hogy ezzel az Egész Európa egyesült és centralizált gazdasága a legkisebb kárt szenvedné.” A Tanácsköztársaság idején — kiindulva a forradalom továbbgyűrűzésének lehetőségéből — többször is felvetődik az Ausztriával, Csehszlovákiával, „Uk- rajna-Oroszországgal” kötendő föderatív szövetség gondolata. Az alap egyrészt a Szovjet-Ukrajnával való közvetlen kapcsolat felvételének reménye — hiszen a szovjet hadsereg elérte a régi Monarchia határát! —, másrészt a német proletárforradalom: április 7-én kikiáltják a Bajor Tanácsköztársaságot, s 16-án világgá röppen az új üzenet: „A müncheni munkásosztály minden erejét annak a nagy történelmi feladatnak szolgálatába fogja állítani, amelynek megoldását a bátor orosz és magyar testvérek kezdték meg.” És úgy tűnik, a forrongó Bécsben is csak napok kérdése a proletárdiktatúra megvalósulása. Ez határozza meg a tanácskormány viszonyát az antanthoz. A párizsi konferenciát megdöbbenti a magyar fordulat híre. A Négyek Tanácsa tüstént napirendre tűzi a kérdést. Március 25-én már arról van szó, hogy sürgősen el kell szigetelni az Ukrajnát felszabadító szovjet seregeket a magyar Tanácsköztársaságtól: ez a lengyel, de főként a román hadsereg megerősítését jelenti. Határozat születik a Gyenyikinnek szánt hadianyag átadásáról a románoknak: ezt a felszerelést — a térdig fűzős vadászcsizmákat, a kitűnő anyagból készült uniformisokat, a francia puskákat, rohamsisakokat — csodálják majd augusztus 4-én a bámész pesti polgárok a Körút járdáiról. .. A konferencia a magyar tanácsköztársaságot „nacionalizmus és szocializmus természetellenes találkozásának” tekinti. Kiválóan érvényesülhet az utódállamok politikusainak kettős érvrendszere: az új rendszer egyszerre „bolsevista ál-nacionalizmus” és „nacionalista ál-szocializmus”, aszerint, hogy a nyugat polgári vagy szocialista vezetőit kell épp meggyőzniük a maguk igazáról. Noha a franciák azonnali katonai beavatkozást kívánnak, március 31-én a Négyek Tanácsában a mérsékeltebb brit—amerikai—olasz álláspont kerekedik felül. Wilson szerint „el kell kerülni, hogy túl kemény magatartás eredményeként egyik állam a másik után a bolsevizmus karjába taszíttassék”. Ugyanakkor — a Vix-jegyzékre utalva — kijelenti, hogy nincs meggyőződve „a semleges zónára vonatkozó döntés helyességéről”. Így kerül sor Smuts tábornok budapesti küldetésére. Smuts különvonata április 4-én érkezik a Keleti pályaudvarra. Itt, a vonat szalonkocsijában folyik a tárgyalás Kun Bélával. Az antant-ajánlat kijebb tolja az ország szívétől a semleges zóna nyugati határvonalát; a keleti határ 705