Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Száraz György: A tábornok XVII. (életrajzi esszé)
alakulni egy szocialista blokk, orosz, osztrák, német, magyar, cseh, román népekből, amelyek egy gazdasági egységet fognak Kelet-Európábán képezni... De azért kívánom, hogy kijussunk Párizsba, hogy ott leköphessük őket, mert már egymás közt megegyeztünk.” A feljegyzés írója: Károlyi Mihályné, a polgári magyar köztársaság elnökének felesége. Négy nappal később Vix alezredes átadja a legújabb jegyzéket, amelyet Fianchet d’Esperey helyett már De Lo-bit tábornok, a Keleti Francia Hadsereg parancsnoka írt alá. (A három gyaloghadosztályból és kiegészítő lovasságból álló seregtest neve egyébként március 1. óta: MagyaYétszági Hadsereg.) Az okmány a békekonferencia február 26-i döntését közli, természetesen „végrehajtási utasítással” bővítve. Lényege: a Szatmártól, Nagyváradtól, Aradtól keletre álló magyar csapatokat vissza kell vonni csaknem a Tisza vonaláig, a románok ennek megfelelően előrenyomulnak, úgy, hogy a két hadsereg között 40—50 kilométeres „semleges övezet” marad, s ez magába foglalja Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Orosházát, Gyomát, Debrecent. A zónát francia csapatok szállják meg, a magyar közigazgatás itt — de csak itt — a helyén maradhat. A határozat tíz napon belül végrehajtandó. A békekonferencia január vége óta foglalkozik az osztrák és magyar béke előkészítésével. A jövendő jugoszláv és csehszlovák határok dolgát nagyjából rendben találják az adott demarkációs vonalak alapján. Románia azonban elégedetlen: mindent elkövet, hogy hadseregét előbbre mozdíthassa az 1916-os bukaresti szerződésben ígért határokig, még a békeszerződés aláírása előtt. Két döntő érve, amely biztosítja számára mind a francia vezérkar, mind Churchill, az új brit hadügyminiszter támogatását: az Ukrajnában veszélyesen kibontakozó szovjet offenzíva és a „magyar bolsevizmus” fenyegetése. A követelt terület: jutalma és egyben feltétele a szovjetellenes román beavatkozásnak. A semleges zóna tervét Tardieu még februárban azzal terjeszti a Tízek Tanácsa elé, hogy az egyrészt elejét veszi egy román-magyar fegyveres konfliktusnak, másrészt „egészségügyi övezetként” szolgál a bolsevizmus terjedése ellen. A Szegedtől Kárpátaljáig terjedő, franciák megszállta övezet kellően biztosítja a keleten bevetésre kerülő román hadsereg hátát, ugyanakkor utánpótlási vonalként szolgálhat a lengyelek számára. Ezzel is kapcsolatos a konferencia március 13-i döntése: Kárpátalját teljes egészében Csehszlovákia kapja. Vix ezúttal megadja a módját: egy-egy angol, olasz, amerikai és francia tiszt kíséretében jelenik meg Károlyi előtt. Jelen van Beninkey miniszterelnök és Böhm hadügyminiszter. Károlyi kétségbeesetten érvelni próbál: ,,Egy olyan kormány, amely ezt aláírja, egy napig sem tarthatja magát.” Vix cinikus: a közhangulat szabályozható, erre valók az újságok. Amikor a magyarok ismét előhozakodnak a belgrádi szerződéssel, válaszul kimondja — gyanútlanul? közönyösen? kegyetlenségből? — a legsúlyosabb mondatot: az új demarkációs vonal megfelel a végleges határok ügyében várható párizsi döntésnek. Böhm még előhozakodik a „mumussal”: tudja-e Vix, hogy a jegyzék hatására a kommunista párttagok száma 24 órán belül pár ezerről legalább 200 ezerre emelkedhet? Az alezredest ez nem érdekli, Das ist mir ganz egal, mondja, a könnyebb érthetőség kedvéért németül. Károlyi még megkérdi, mi történik, ha visszautasítják az ultimátumot. Vix vállat von: akkor csomagol, és kész ... 699
