Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 8. szám - Száraz György: A tábornok XVII. (életrajzi esszé)

előlép hadügyminiszternek, s már másnap maga mellé veszi államtitkárként a reaktivált Stromfeld Aurélt.

Ketten látnak hozzá a hadseregszervezési tervek kidolgozásához. A cél: restaurációs elemektől és kommunistáktól mentes fegyveres erő, amely a rendszer biztos támaszául szolgálhat.

A helyzet közben tovább romlik a demarkációs vonalakon. Január 8-án a román csapatok bevonulnak Nagybányára és Szatmárra, 11-én a csehszlovákok Lévára, Ipolyságra. Berthelot tábornok aradi látogatása magyar—román zászlóincidenshez vezet: francia csapatok szállják meg a várost. De mind nagyobb a feszültség a Bánátban szerbek és románok között is; hogy elkülönítsék a két hadsereget, három francia hadosztály szállja meg a Temesvár—Makó—Hódmezővásárhely vonalat.

A Deutsch-Sächsischer Volksrat medgyesi gyűlése január 8-án kimondja: „ ... abban a meggyőződésben, hogy itt egy világtörténelmi folyamat játszódik le, az erdélyi szász nemzet... kimondja a román királysághoz való csatlakozását, és a román népnek testvéri üdvözletét és szívből jövő szerencsekívána- tait küldi nemzeti ideálja teljesedésének alkalmából.” Január 14-én pedig a csehszlovák csapatok átlépik az antant-jegyzékben megszabott új demarkációs vonalat, és — a románokkal versengve — elfoglalják Kárpátalja Uzsok— Ungvár—Csap—Bátyú—Munkács—Verecke határolta nyugati részét, s ezzel vége Ruszka-Krajna „ukrán-magyar kanton” ábrándiának is.

A román reguláris hadsereg, megerősödve most már a helyi nemzeti gárdákkal, tovább nyomul nyugat felé. Egeresnél harcra kerül a sor, a magyar főparancsnokság Bánffyhunyadról Debrecenbe települ át. Január közepére a románok szórványos harcok után megszállják Zsibót, Bánffyhunyadot, Zilahot, Máramarosszigetet. A csekély magyar erő feláll a Máramarossziget—Szinér- váralja—Szilágysomlyó—Csúcsa—Vaskoh vonalon, és — a kormány utólagos jóváhagyásával — ellenállásra készül. E gyéren megszállt front mögött szervezi Kratochvil ezredes a 19 gyalogzászlóaljból, egy lovasszázadból és 16 ütegből álló, mjntegy 12 ezer főnyi seregtestet, amely hivatalosan is a „székely hadosztály” nevet kapja.

Ez az alakulat sokszor, és néha döntő módon szerepel a következő hónapok történetében. Katonáinak csak egy része született székely, de a nagy többség megszállt területre való. önkéntesek, tele keserűséggel, hazafiságuk soviniszta gyűlölettel keveredik — csakúgy, mint az erdélyi román gárdistáknál —, de fegyelmük, harckészségük egyedülálló az akkori hadseregben. 1919 elején egyedül ez a csapat képes eredményesen szembeszállni az előnyomuló román hadsereggel; ugyanakkor — tekintettel a parancsnoki kar beállítottságára és a legénység nemzeti érzelmeire — felhasználható erőt lát benne a Budapesten szervezkedő ellenforradalom. A kormánynak szüksége van rájuk, fél tőlük, ugyanakkor támasznak tekinti őket a „bolseviki veszély” ellenében. A Katonatanácsnak nincs hatalma fölöttük, ez egyértelműen ellenük hangolja Pogányt, a Vörös Üjság pedig keményen támadja őket: „Csepel látta el az ellenforradalmat abrakkal, nemrégiben is 56 vagon muníció ment el a demarkációs vonalon álló székely csapatoknak, hogy legyen mivel védeni a ,hazát’. És hogy legyen mivel védeni a burzsoázia uralmát, legyen mivel elfojtani a proletariátus forradalmát.” A kommunista támadások nem ok nélkül valók — amel- ’ lett megfelelnek a KMP stratégiájának is: bomlasztani az osztályállam fegyveres erőit —, de a frontot egyedül tartó csapat katonái között növelik az elkeseredést, tovább tolják jobbra az amúgy is nacionalista érzelmű katonákat.

691