Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - Botár Attila: Ritkább az ég, És volt aki száll, Talán új sorszene (versek)
És volt aki száll Veréb-göröngyök sírtak föl a téren, mint poszka betűk a napi hírek álmos rendjében — és volt aki száll évekig, most is, lepedő havakon túl, városok sötétjét szárnyuk alá gyűjtő pilóták hullását látva harangok nyelvén koldul. Ide egy könnyű tájat — felejteni. Oda egy tarka sál, oda ahol társalkodnék a boldog porral, megáldanék egy emléktelen, útszéli délutánt is, de sötét híreken gázol a láb s fájós kezem a 'házfalakon ötszirmú árnyékká torzult. ölnek a párhuzamosok: a végtelenben metszik egymást, innen indul testünk és történelmünk — Ha valami gömb- s időszerűbb tudást várnak csuklóm igazgatói —: oda betűket s ide az elszürkülő tér porhanyós verebeit. Talán új sors-zene Az évszakhoz képest enyhe idő — tudatja egy hang a recsegő világhírek után. Február, klimaxos hó ágakon, busztetőkön — az eget kibérelték dorottyás, szürke varjak. Jó volna haza menni ilyenkor, bolyongani a tüdőmre zúdult ködben, vagy szívem szünetjeleit várni izgatottan, hogy aztán ráismerek szájam körül az aróbamaradt delfin-mosolyra. Az évszakhoz képest enyhe időiben mégis valami mosdatlan kéz mintha jégkockákat rázna: reggeltől reggelig szilánkos kopogás. Halljátok? Hallom. Talán új sors-zene készül nem hegedűkre, nem csörgődobra.
