Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - Az életünk hírei

ÉLETÜNK * * * ÉLETÜNK * * * ÉLETÜNK A Magyar írók Szövetsége Nyugat-magyarországi Csoportja március 25-én tartotta tisztújító taggyűlését a TIT Vas megyei Szervezete Klubjában. Az írószövetség elnök­sége és titkársága képviseletében Simonffy András, Nagy Gáspár és Fábián Zoltán vettek részt a taggyűlésen, ahol tájékoztatták a csoport tagjait a szövetség közgyűlés óta végzett munkájáról. Az írócsoport ismét egyhangúan Gazdag Erzsi József Attila- díjas költőt választotta elnökévé, s egyben a titkári feladatok ellátásával is megbízta. Ez alkalommal került sor első ízben a Vas megye Tanácsa által létesített irodalmi nívó-jutalmak átadására. A fődíjat Simonffy András Kompország katonái c. kollázs- regényéért, a két díjat Kunszabó Ferenc Széchenyi című esszéjéért, Lőrinczy Huba irodalomtörténész pedig irodalomkritikai munkásságáért kapta. A díjazott művek az Életünk elmúlt évfolyamaiban jelentek meg. A fiatal írók közül Böröczki Mihály köl­tő és Holdosi József író részesült jutalomban munkásságáért. A díjakat Csonka György, Vas megye Tanácsa általános elnökhelyettese adta át. A három díjázottat Kiss Sándor Munkácsy-díjas érdemes művész ez alkalomra tervezett és névre szóló bronzérmeivel jutalmazta szerkesztőségünk. Az érmek mű­vészi kivitelű, diófagyökérből készült dobozait Palatkás József népi faragóművész ké­szítette. önzetlen munkájukért, mellyel a kortárs magyar irodalom iránti szeretetü- ket fejezték ki, a jutalmazóttakkal együtt mindkettőjüknek köszönetét mondunk. * Dr. Bors Zoltán Vas megye tanácselnöke április 16-án látogatást tett szerkesztősé­günkben. Tájékoztattuk műhelymunkánkról, közeli és távolabbi terveinkről, s a me­gye irodalmi életének erősítését, gazdagítását célzó elképzeléseinkhez további támo­gatását kértük.

Next

/
Thumbnails
Contents