Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Váczy Péter: Az angyal hozta korona (tanulmány)
VÁCZY PÉTER Az angyal hozta korona A magyar király avatási koronája —, a „Szent Korona” —, évszázadok során sokféle néven fordul elő a korabeli kútfőkben. Emii tik, főleg eleinte, egyszerűen a „király koronájának”, „királyi koronának”, majd mind gyakrabban „az ország koronájának”, „Magyarország koronájának”, mégis leginkább, s egészein a legújabb időkig, „szent koronának”. Ritkább az utalás Szent Istvánra, latinul így: corona sancti regis, vagy corona sancti regis Stephani. A barokk korban tűnik fel az „apostoli korona” kifejezés. Az összes elnevezés közül azonban a legtalányosabb „az angyali korona”, latin szövegben corona angelica, mely az Árpádhéz férfi ágának kihaltával (1301), a trónkövetelőik korában bukkan elő, mondhatni, a „nemzet mélyéből” és hű kísérője a függetlenségi mozgalmaknak. Amikor III. Endre örökre lehunyta szemét, az ország valóban könnyen válhatott volna külső hatalmak, különböző dinasztiák küzdőterévé. Abban mindenki egyetértett, hogy az Árpádház leányági leszármazói közül kell kiválasztani az új királyt. De trónigénnyel többen is felléptek. Emellett más szempontokat is próbáltak érvényesíteni: A római Szentszék arra hivatkozva, hogy Szent István, az első magyar király, a római Szentszéktől kapta hitét és királyi koronáját, jogot formált a megürült trón betöltésére. A német császár sem maradt tétien, és IV. Béla tatárjárás idején tett ajánlatára emlékezve, gazdátlan német hűbérnek tekintette Magyarországot. Az ország, hogy megálljon a maga lábán, elismerte ugyan a nőág jogát, de a választást magának tartotta fenn, a pápa vagy a császár rendelkezési jogáról pedig hallani sem akart. Az elveknek és a vélt jogoknak vészteljes csatájában első ízben vált politikai jelszóvá az országban a Szent Koronának mint a szuverenitás jelképének népi megfogalmazása, hogy t. i. „angyal hozta korona”. Történetünket II. Vencel cseh király hasonnevű fiának megválasztásával és székesfehérvári megkoronázásával (1301. aug. 27.) kell kezdenünk. Hiába volt törvényes király, ellenfeleivel szemben nem tudta magáit tartani, s ezért atyja jobbnak látta, ha erős seregének védelme alatt visszaviszi őt Prágába (1304), de korántsem üres kézzel! Cselből beöltöztette fiát a magyar király teljes ornátusába és aztán az így szerzett kinccsel elhagyta az országot. A sietség, ahogyan útra kelt a csapat a két Vencellel, kizárja azt a lehetőséget, hogy a királyi ornátusból valami visszamaradt volna. A német nyelvű osztrák, rímes krónika pontosan felsorolja mindazokat a darabokat, amelyek a beöltözéskor Vencelnek jutottak. Eszerint ráadták Szent István palástját (einen roc heiligen), derekát körülövezték Szent István kardjával (sant Stephanes swert), lábára került Szent István sarkantyúja (zwene sporn), fejére helyezték a Szent Koronát (die heilic krone), melyet a forrás szerint még Szent István viselt, a királyok azonban legfeljebb már csak a három nagy egyházi ünnep alkalmával igényelhették, végül Vencel egyik kezébe az arany jogart (daz zepter guldin), a másikba Szent István tiszta aranyból készült ékköves karereklyéjét (sant Stephans arm) adták, mert — nyilván — így próbálták pótolni az akikor már hiányzó országalmát. A rímes krónika szerzője szerint ez utóbbi III. Endre koronázásaikor (1290) még megvolt. Szórul-szóra igaz tehát, amit két másik forrás állít, éspedig a Continuatio Zwetlensis III, meg a Cbronicon aulae regiae, hogy t. i. a két Vencel a magyar király teljes ornátusát magával vitette Prágába. Vencel annak ellenére, hogy nem tért vissza, továbbra is magyar királynak tekintette magát. A koronázási ereklyék birtokba vételével éppen királyi jogait kí456
