Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Száraz György: A tábornok XIV. (életrajzi esszé)
SZÁRAZ GYÖRGY A tábornok XIV. A védelem alapjául szolgáló enyhítő körülményeket ebben a perben apró téglákból, sőt kavicsokból vagy inkább porszemekből kell a védőnek összehordania, hogy ily módon kíséreljen meg valamiféle azilumot építeni védence számára. PÁLFFY GYÖRGY HIVATALBÓL KIRENDELT VÉDŐJÉNEK BESZÉDÉBŐL, KÉK KÖNYV, 1949. Jó barátom mondta nemréíg, olvasván e könyv első fejezeteit: „Most már tudom, hogyan festett Papén kancellár fürdőnadrágban, sőt azt is, hogy mi volt az Állatkert telefonszáma 1925-ben. De Pálffy Györgyről körülbelül annyit tudok, hogy „úrifiú’ volt, különböző von Haus aus nézetekkel, és ráadásul folyvást elégségest kapott latinból. ..” Elértvén a tréfába csomagolt türelmetlenséget, természetesen — természetesen? — nagyképűen válaszoltam, Dán tét idézve: Menj utadon, s ne bánd, hogy mit beszélnek! S noha jeleztem jóelőre, hogy egyik fő forrásom a világ lesz, amely hősömet formálta s amelyet formálni igyekezett — ily.képpen remélem, hogy mégiscsak előbbre jutottam az „úrifiúságnál”! —, úgy érzem, tartozom némi magyarázattal az olvasónak, akiben volt annyi kitartás, hogy eddig elkísérjen, s van annyi elszántság, hogy tovább jöjjön velem az úton. Nemcsak arra próbálok most választ adni, miért igyekszem egyszerre kortörténetet és életrajzi esszét írni, hanem — mint ígértem — arra is, hogy miért bonyolódom időnként olyasféle szőrszálhasogatásba, amilyet az ifjú Österreicher György „önkéntes önkéntessége” kapcsán műveltem. Sinkó Ervin 1949 őszén a „túlsó oldalon” — Jugoszláviában — jegyzeteket ír az éppen csak lezajlott budapesti perről. Az Egy regény regénye oly sokat megélt szerzője — mai olvasásban, persze, és utólag szerzett tudás birtokában — egy kicsit naivnak látszik, amikor ezeket mondja: „Nem állítom, hogy Rajknak, Pálffynak és a többieknek nincs a múltjukban valami sötét folt — talán van, talán nincs —, de egy biztos: olyan kárt még nem okozhattak a nemzetközi munkásmozgalomnak, mint amilyet okoztak akkor, mikor ráálltak annak a szörnyű bűntettnek az elkövetésére, amit elkövettek akkor, mikor eljátszották ezt a szégyenletes véres komédiát, mikor ráállottak, hogy vallomások formájában tehetségtelen detektívregény-részleteket adjanak elő...” Sinkó még előbb arról ír, hogy a magyar kommunista ellenállás „tényleges fegyveres tettei” közvetlenül Pálffy György nevéhez fűződnek, de — mondja — „erről a korszakról se Pálffy, se az ő úgynevezett védőügyvédje egy szóval sem emlékezett meg”. Aztán így folytatja: „Pálffy csak arról beszél, hogy »•fasiszta beállítottságú voltam«, és hogy »magántermészetű személyes ok arra kényszerített, hogy 1939-ben megváljak a Horthy-ihadseregtől«. Ez minden. Egy szót se szól arról, hogy mivel töltötte ki a háború és a felszabadulás közti időt. De senki ezt tőle nem is kérdezi, csak hallgatják, amint magyarázza, hogy 436
