Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - Juhász Péter: Jegyzetek napjaink bolgár költészetéről

élettel, s ez a költészet egyre kevésbé szolgálja ki az olvasóknak azt a rétegét, amely az élet, a társadalom komoly kérdéseire vár feleletet.

Megérett az idő egy új nemzedék fellépésére, a „költői váltásra”, ahogy bolgárul mondják. A Bolgár Írók Szövetségének tengerparti üdülőotthonába, akár esik, akár fúj, minden huszadik napon pontosan meg is érkezik a váltás. Az irodalom azonban nem üdülőotthon. Már két évtizede késik a váltás. Két évtizede hiába várjuk, hogy dörömböljenek az ajtón. A legnagyobb tehetségek is egyenként, szinte észrevétlenül lépnek az irodalomba. Hiányzik belőlük a nemzedéktudat. Az 1956-os nemzedék az elődök vállára állva írta első verseit. A vállukra állt, nem azért, hogy lenyomja őket, hanem hogy messzebbre láthasson. Most meg magukba mélyedve meghúzzák magukat az elődök háta mögött, s aki csak teheti, „felveteti magát” az előző nemzedékbe. Így jött létre az a különös helyzet, hogy az 1956-ban indult nemzedéknek ma már-már szinte 56-ban született tagjai is vannak. S e sereghajtók az élboly hangját utánozzák, de hiányzik hozzá a maguk nagy témája. Mintha csak a tisztelt elődöket elérni akarnák, s nem meghaladni. Így eleve lemondanak a valódi teremtésről, időleges és látszat-sikerekre pazarolják tehetségüket. Igaz ugyan, hogy az 56-os nemzedék berobbanása az irodalomba valóságos győzelem volt. A győzelem azonban mindig időleges állapot, amit azután az élet, a történelem szükségszerűen meghalad: új csatákból új győztesek és új vesztesek kerülnek ki.

A legtehetségesebbek azonban, ha az előző nemzedék sereghajtóiként is, de már kialakították a maguk jellegzetes versvilágát. S nem tőlük függ, hogy a történelem nyújt-e számukra olyanfajta problematikát, amelyet vállalva, a korszak nemzedékké kovácsolja őket.

Különös ellentmondásnak vagyunk tanúi. És ez nemcsak bolgár jelenség. Talán soha, egyetlen évtizedben sem lépett még annyi szépen, kultúráltan író költő a bolgár és a magyar irodalomba, mint a hetvenes években. És mégis: egyre késik az új nemzedék fellépése és egyre szűkül az irodalom, különösen a költészet iránt érdeklődők tábora.

„A szűk baráti körön kívül verset nem olvas senki. Megszűnt a vers, mint műfaj ... Évek óta nem olvasok verset a lapokban, és bizony kötetet is alig ..

— írja Spiró György. (Mozgó Világ, 1980. 1.) Nemzedékének másik költő tagja, Szilágyi Ákos is hasonlóan vélekedik: „ ... Nekem az egyik javaslatom az lenne, hogy sokkal kevesebb verset közöljetek ... A hetvenes évek vége a líra devalválódásának az évtizede nálunk is...” (Mozgó Világ, 1980. 1.) A bolgár pedagógusok és a fiatal műszaki értelmiségiek egyelőre szeretik a költészetet és szükségét érzik a költészetnek, közöttük mindig értő és megértő közönségre találunk — írj'a egy „fiatal” költő, Tanjo Kliszurov. A munkások és a parasztok között azonban más a helyzet. „A hallgatók néha unatkoznak, maguk közt beszélgetnek vagy kimennek rágyújtani... Nem a hallgatókat hibáztatom. A „hibát” bennünk, költőkben keresem — folytatja Kliszurov. Az érdéktelenség, a költők és költészetük iránti bizalmatlanság azon a felfogáson alapszik, hogy a költészet valami elvont dolog, patetikusan elszavalt szavak, amelyeknek semmi közük az egyszerű emberek fájdalmaihoz és örömeihez. Meggyőződésem, hogy ha ilyen „nehéz”, költészethez nem szokott közönség előtt melegebb, emberibb szavakkal megírt verseket olvasnánk fel, amelyek bensőségesen, meghitten val- lanának a kétkezi munkások örömeiről és bánatáról, senki sem menne ki közülük rágyújtani.” (Szeptemvri, 1980. 6. 216—217. 1.)

„örvendetes, hogy líránk legjobb képviselőinek alkotásaiban realisztikus és elkötelezett — írja Janaki Petrov. Nyugtalanító tünetek is megfigyelhetők — múló divatirányok kritikátlan és szolgai követése, a kényes kérdések kerülése, törekvés arra, hogy irodalmi hókusz-pőkuszokkal hívjuk fel magunkra a figyelmet ... Az igazi költő nem páva a tükör előtt. Nem tetszelegni jön, hanem küldetést teljesíteni.” (Szeptemvri, 1980. 6. 222—223. 1.)

A hetvenes években Bulgáriában egy erőteljes csoport — a magyar költé422