Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - Czakó Gábor: Eugémia (novella)

az elnökségi pulpitus drapériájára. S miközben az iskola régi növendéke, Chak- könyvy Szabolcska akadémikus, az Éneklő Asszony Kilétét Kutató Intézet igazgatója a legújabb tudományos hipotéziseket ismertette, a tanulók röhögtek.

A versen.

Bandi erkölcsi terrort gyakorolt rajtuk.

„Holdfény alatt járom az erdőt.

Vacog a fogam, fütyörészek.

Hátam mögött jön tíz-öles

Jó Csönd-herceg

És jaj nekem, ha visszanézek.

Óh, jaj nekem, ha elnémulnék,

Vagy fölbámulnék, föl a Holdra:

Egy jajgatás, egy roppanás,

Jó Csönd-herceg

Nagyot lépne és eltiporna.”

Őszintén, van ennek értelme? Vagy volt tegnap, amikor írta?

— Mindig a Követettelugyanhibákat de Mégismátyás szákközéptechno- gimnáziumban történik valami — sírta a kávésfindzsájának Majolika Adél osztályfőnök. Másnak nem sírhatta, mert magányosan élt. Alig néhányszor ment csak férjhez, utoljára éppen azzal a Tízpertzes Bernát nevű rajztanárral fri- gyezett, aki képzettsége ellenére valami drámalopási ügybe keveredett, és éppen Eöszves-Művey Benővel, a korszerű realizmus kiemelkedő mesterével került tengelyakasztásra. Bernát azóta a vértesrévai erdőben döntögeti a tőkét. Bükktőkét, vagy milyent.

Vajon, ha járja az erdőt, fütyörészik? Vagy rálépett már ez a jó Csöndizé, vagy ki? És jaj lett neki? Milyen az a jaj? Bedugta az ujját a kávéba, de már langyos volt. — Jaj! — szólt Majolika Adél, de szava valamiféleképpen nem nyert objektív hitelesítést. Beledobta a kávéba a soros nyugtatót: — Vesz- szetek össze! — Lötykölte egy kicsit, aztán kihörpintette. — Cirmos cica haj, hová lett a vaj? Ott látom a bajuszodon, most lesz neked jaj! — Ezt a verset érettebbnek, realistábbnak találta a Bandiénál, ámbátor macskát pillanatnyilag sohasem tartott, és egyelőre a vaj is megvolt. Rákente a piritósra. Rágcsált, rágcsált sokáig, egész addig, míg a Pihenési Törvényiben megszabott idő véget nem ért.

Az iskola folyosóján elcsípte Bandit. A közösség már bement a tanterembe, és szépen verekedett odabent. A kiközösített — a szabályok értelmében — nem osztozhatott a kollektíva örömeiben, neki a folyosón kellett várakoznia pedagógusára.

— Ne légy ennyire egyoldalúan spontán és szertehulló tanuló, Bandi! — mondta az osztályfőnöknő. A fiú ráemelte egyoldalúan barna pillantását. Meleg lett. Ügy a folyosón, mint a tanári köpenyben.

— Gyötör az Élet, e drága betegség.

Majolika Adél megdermedt, noha izzadt.

— Ne, ne itt... ne itt és most... — hebegte. Körülnézett, a hatásfok növelése érdekében többször, de szerencsére senki sem mutatkozott. Tudta, hogy jól pofon kellene teremtenie ezt a dekadens kölköt, de bizsergett. Mindene bi- zsergett, szimultán, s neki nem sikerült a párhuzamosságok kiszűrése.

416