Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XXII.

tig, az aktivistáktól Perlroth-Csaba Vilmosig senki sem ismerte fel Cézanna nagyságát? Hiszen Cézanne hatásán nevelkedett festőinknek még a névsora is nehezen férne el ezen a papíron. Hogyan kell értelmezni azt a pirinyó kis „akkor még”-et? Hogy egyedül Korniss Dezső ismerte fel „akkor már”, amikor 14—15 éves volt? Nem hinném, hogy önmagának jót tesz az ilyen és ehhez hasonló állításaival. Nem hiszem egyébként azt sem, hogy őt bárki is „bepaszírozta” volna a tömegbe. Ha ez így lett volna, nem került volna sor kiállításaira éppen elég „rangos” helyeken, és azokra a méltatásokra, amelyben része van ma is, és erre az én reflexióimra sem egy olyan beszélgetésre vonatkozóan, ami Korniss Dezsőt valódi nívója alá szorította, mert a kérdező Móser Zoltán szinte „ziccerre játszott”, hogy billiárd műszóval helyettesítsem azt a jelzőt, amit a szívem szerint használni szerettem volna. Így csak annyit, hogy ami kijött ebből a „beszélgetésből” az a tévedések, torzulások és tehetetlenségek sora volt. Ami az én szerény, Bartókkal — már mint a zenéjével — való megismerkedésemet illeti, bizony már voltam vagy 19 éves, amikor Kosa György zeneszerző „barátom” házihangversenyeinek valamelyikén Kadosa Pál előadásában az Allegro barbaro-ját hallottam, és olyan lázba hozott, hogy azóta is számos grafikai művem viseli e címet, de soha nem tartottam szükségesnek egy olyan példátlanul túlzott címet adni egy kiállításomnak, hogy „Bartók műveimben”. Az persze szent igaz, és erről már jómagam is „nyilatkoztam”, hogy Bartók ürügyén any- nyi mindenki és annyi mindent csinált és csinál, ami ezt a centenáriumot szinte profanizálja, hát itt egyet kell értenem mindenkivel, aki ezt kifogásolja, és >gy egyet értek természetesen Kornissal is.

Ide kívánkozik, hogy a nyáron egy időben volt kiállításunk Kornissal Szentendrén; neki a Művésztelep galériájában, nekem a Képtárban. Úgy tűnik, hogy „hivatalos” kritikát egyikünk kiállítása sem kapott, holott kizárt dolognak tartom, hogy ne tudtak volna erről az eseményről. Ügy látszik, belecsúszott valami olyan szempont, aminek megítéléséhez magamat illetéktelennek, esetleg butának tartom, de hát így is csekély negyvennégyezer látogatója volt a két hónapig tartó kiállításomnak, amiben bizonyára része volt annak, hogy a Képtár a Kovács Margit Múzeummal szemben kínálta portékámat. Valahogy úgy éreztem, hogy ez a kiállításom volt életem legfontosabb kiállítása: hosszú hónapokig tartó előkészületek a „művek” kiválogatását illetően (javarészüket magángyűjteményekből kellett kikunyerálni), és azt hiszem, a Mucsi házaspár rendezése is példátlanul sikeres volt. Mint ismeretes, hogy több mint hat éve nem festek, asztmám miatt, de ha időm és erőm engedi, akkor montázsokat csinálok: legalább kétszáznál többet az utolsó két és fél év alatt. így hát az lett a fő kifejezési formám. Talán januárban Budapesten is láthatóak lesznek. Merem hinni, hogy az Életünk néhányat montázsaimból mellékel ehhez az írásomhoz. A sárvári Nádasdy várban most is áll még a különböző periódusokból válogatott montázsaim kiállítása, azt hiszem november 29-ig.

(1981. nov. 26.)

384