Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - László Gyula: Ötven rajz a honfoglaló magyarokról (tanulmány)

Jusson szóhoz végre a régészet is: a sírba fektetett halott rajza minden ízében hiteles, ásatási tapasztalatainkon alapul. Itt a magam megfigyelései mellett főként Dienes István barátom értékes felfedezéseit is használtam. Szeretnék megállani itt is egy pillanatra, hogy elmondjam: a rajzoló nemcsak képzőművészeti képességekkel megáldott kutató, hanem ember, aki néha munka közben — a múlt idézése közben — el is érzékenyül. Nos így jártam, amikor ráébredtem arra, hogy a sírleírásokban néha olvasható: „két kengyelvas a koponya körül” voltaképpen mit jelent. Nem kengyeleket tettek a sírba, hanem fanyerget, amelyről a kengyelek lelógtak. A koponya körüli két kengyel tehát azt jelenti, hogy a halott fejét nyergére fektették, s úgy engedték örök álmára. A rideg pásztorok még a mai napig is így éjszakáznak: nyergüket a fejük alá teszik, egyrészt a kényelmes fekvés miatt, másrészt, hogy álmuk közben lába ne keljen! Amikor ezt felismertem, elhomályosodott a szemem, mert hirtelen ott voltam a temetésen a siratok közt, s úgy adtuk meg a végső tisztességet, ahogy megszokta volt az alvást. Lovát megnyúzták, a lóbőrben bennehagyták a négy csülköt és a koponyát, s aztán a bőrt kitömték, mintha élne a ló, mások csak a temetés után 40 nappal temették be a sírba az addig felette kifeszített lóbőrt a bennehagyott láb- és fejcsontokkal). Nem is kell mondanom, hogy az öreg magyar fegyverzete az utolsó kis részletig hiteles. A Halottat rajzolva Medgyessy Ferenc járt az eszemben, aki azóta valóban elköltözött közülünk.

E tallózás után, hadd mondjam el gondjaimat arról, hogy hogyan fejezzem be a sorozatot, hiszen a Kárpát-medencei magyarságnak nem befejezése ez, hanem éppen- hogy kezdete. Erre jött az a gondolatom, hogy részben megismétlen a kezdeti tűzzel, a tűz melletti asszonnyal, aki csecsemőjét — a jövendőt — szoptatja. Háttérben egyik

378