Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - László Gyula: Ötven rajz a honfoglaló magyarokról (tanulmány)

Az ijasmester. Itt bőséges adat állt rendelkezésemre egyrészt a sírokban talált csont íjlemezek révén, másrészt a honfoglaláskorihoz hasonló íjakat úgyszólván a mai napig készítő anatóliai — sőt nyomukban magyar — íjkészítők tapasztalata, úgyszólván a legkisebb mozdulatig tisztázta ezt a nagy tudományt- és kitartást követelő mesterséget. Évekig tartott a kiszemelt fa formába kényszerítése, pácolása, aztán a csontok, marhaín, a tülökszaru ráragasztása, s mindaz a művelet, ami már majdnem köztudomásúvá vált múzeumaink leletein és rajzain keresztül. Itt szeretném elmondani, hogy mi rejtőzik amögött az egyszerű mondat mögött, hogy „régész lettem”. Az nevezetesen, hogy az előttem élt, vagy kortárs régészek munkáit megismertem, beleépítettem a magam szemléletébe, elfogadtam, vagy javítottam. Az tehát amit ebben a könyvben rajzban elmondok, az egész magyar régészet teljesítménye, sőt belejátszanak távolabbi vidékek („őshazák”) régészeti, néprajzi, nyelvészeti kutatói is, nem is beszélve az embertan, állattan, növénytan szakembereiről .Maradván az ijasmester rajzánál: a honfoglalók íját Cs. Sebestyén Károly állította helyre, a tegezt pedig gr. Zichy István határozta meg, figyelembe véve a Kelet-tünkesztáni újgúr festményeket is. Egy másik példán majd a nyelvészet nyújtotta adatok felhasználását mutatom be, majd a néprajzét.

375