Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Hegedüs István: Múlató könyvetske (Verses életrajz, befejező rész)

Eleinten mégis, mivel a tatárság

Megszaladt előttünk, az egész muszkaság, Kéméllettük tehát, okkal-móddal éltünk,

Mert még ekkoráig senkitől nem féltünk.

De bezzeg mikoron messze országában, foémentünk nagy fittyel az ő határában, Megállóit ellenünk, velünk szembeszállott,

Ahol szegény vesztett sok muszka szakállot. Megfordétott mégis bennünket sokára,

Noha ezerszer is több volt neki kára,

De mégis minekünk hátra kellett jönni,

A vásznat visszáról ismét kellett szőni. Teremtő Istenem, idegen országon

mely kegyetlenségek folynak e világon!

Ekkor látta volna, ki boldog életben élő ember aki lakott e szegletiben,

Mely veszedelemben volt az ő jószága,

Bizony volna neki ő szomorúsága.

Még a mi népünk tsak szépetskén rabolta,

De a muszka osztán keményen sarzolta.

Nem gondolt ő vele, bár maga országa,

Legyen holtig való boldogtalansága.

Ez alkalmatosságban rólam a szerentse

majd elfelejtkezett, mint Kókán a lentse. SEBRIN nevezetű helységnek tájékán,

Ahol lovon ültem az egész étzakán,

Hajnalban, jó korán, jöttek a kozákok,

Kik közül sokaknak voltak itt jószágok. Kitanulták azért könnyen a mivoltunk, tehát egy keveset itten megszorultunk.

Olly nagy ordítással hajtott jó messzire,

tsakhogy nem egészlen egy nagy mértföldnyire. A nagy, hosszú dárdát utánunk szegezte, életünket mellyel tsaknem elvégezte.

Kitsinbe háromszor tsakhogy le nem szúrtak,

A nagy dárdát belém tatárok majd fúrtak. Láttuk, ha előtte továbbá szaladunk, bizonyosan neki igen megadózunk.

Azért is kik bíztunk kezünk, karjainkban, megfáradhatatian, erős lovainkban, Megfordultunk neki magyar ábrázattal,

rajta pajtás! mondánk, nagy felkiáltással.

A rekísumnak ő is itten hasznát vette,

Sátorfáját, útját frissen visszatette.

Hajtottuk majd tsaknem egy jó órányira,

Az alatt kapkodtunk nyaka tsigájára.

De mivel őneki több segétség jövő,

Nyilakat szömyebben mi közigbe lőve,

Hátot kellett ismét neki fordítani, kezdett marha módra újra ordítani.

351