Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Héra Zoltán: Odüsszeusz az Odisszeie után (versciklus)

Tolonganak hozzám szerencselesők, koldulnak tőlem világot álkoldusok. S aki meg nem kér, az fél, hidege engem is megvacogtat.

Regém kushadna távol partokon, kezdenék új mondát, új életet.

De az értem, a helyettem emlékezők! Magamat előlük hová temessem?

Jaj, a holt-tettek súlyos magánya!

Odisszeusz a királyságáról

Végül nem marad nekem más, csak e szerelmes földdarab.

Nem akartam tovább a királya lenni.

Kell, hogy tovább is a királya legyek.

Elküldött és már-már el is felejtett.

De amikor érkeztem, még a hangyák is himnuszoltak.

Majd 'hallgatott minden:

kő- és porszemmel

nézte csak, amint vesződöm,

magammal s mindennel békületlen.

A hullás elháríthatatlan.

De addig is,

kell, hogy legyek itt,

mint dombon a legfelső, szertefigyelő ciprus.

Látnom kell országomat mint nem csorba holdat, a közös nagy égre újból és újból fölevezni.

Végül csak ez a rög, ez a rögeszme marad. Álljak csak élén fagyban és viruláslban. Benne hamvadjak el, rám égő, rám olvadt palotámban.

293