Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XII. (életrajzi esszé)

hogy a küszöbön álló kormányzóválasztás ösztökélte Horthyt a helyzet megváltoztatására.” (Ezt igazolja Prónay naplója is, aki szerint a gyilkosság után, amikor őt és Ostenburgot magához rendeli Horthy, a „kezeit tördelve” mondta nekik: „Miért éppen most kellett ennek megtörténnie, pont a kormányzó választás előtt...”)

Furcsa történet ez is, a korra jellemző. Beniczky mint belügyminiszter, annakidején valóban meg akarja találni a gyilkosokat, és igen gyorsan meg is találja őket, majd mindent elkövet azért, hogy a megtorlás el ne maradjon. Az Újság ban közölt vallomása is az igazság — sőt: most már a teljes igazság — feltárásának igényével született, még akkor is, ha nyilvánvaló mögötte a legitimista pártpolitikai szándék: kompromittálni Horthyt és visszavinni a közéletbe a restaurációs gondolatot. De éppen itt a bökkenő: az igazság — és a cél — érdekében Horthy mellett azt az Ostenburgot is le kell leplezni, akivel együtt állt IV. Károly oldalára, s aki a budaörsi csatában Horthy ellen vezette a karlista csapatot. Vallomásában azt mondja, hogy annakidején a különítmény-parancsnok elismerte: az ő emberei voltak a gyilkosok, de hozzátette: fogalma sem volt arról, mire készülnek. És azt már nem tudhatjuk: Ostenburg menti-e itt önmagát, vagy Beniczky mentegeti Ostenburgot?

A lapot betiltják, Beniczkyt letartóztatják kormányzósértés és hivatali titoktartás megsértésének vádjával. Június 3-án kitör a vihar a képviselőházban, a főszerep a szociáldemokratáké — jó alkalom ez a paktum-ügy feledte- tésére. Vass József, a népjóléti miniszter nyilatkozik a távollevő Bethlen helyett: a gyilkosoknak lakolni kell, de tiltakozik az ellen, hogy az államfő személyét belekeverjék ebbe a „gyűlöletes ügybe”. Peidl Gyula — az egykori szakszervezeti kormányfő — parlamenti bizottság kiküldését kéri a Somogyiügyben, Vass természetesen elutasítja. Másnap tovább tart a vihar: Farkas István — ő volt a Bethlen-paktum egyik aláírója — már a kormányzót támadja, mentelmi bizottság elé utasítják. Június 5-én a szociáldemokrata képviselők készen vannak a javaslattal: háromtagú államtanács vegye át az államfői hatalom gyakorlását, s ezt a nemzetgyűlés válassza két éves időtartamra, titkos szavazással.

A legitimisták óvatosak: kijelentik, hogy nem volt tudomásuk Beniczky lépéséről. De a parlamenti vihar nem csöndesedik. Június 8-án a kormány ígéretet tesz arra, hogy elrendeli a bírósági vizsgálatot a Somogyi-gyilkosság ügyében. 11-én a szociáldemokraták tüntetésre készülnek a Kerepesi temetőben Somogyi és Bacsó sírjánál, vörösszalagos koszorújukon a felirat: Útban az igazság! A rendőrség a tüntetést megakadályozza, a koszorút elkobozza. Akadálytalan viszont ugyanakkor a „nemzeti alapon álló társadalmi egyesületek és az egyetemi ifjúság” demonstratív felvonulása a Várba, hogy „kifejezhessék hűségüket és ragaszkodásukat a Beniczky-üggyel kapcsolatban méltatlanul megbántott kormányzónak”.

A parlamenti vihar tovább dúl, egészen Bethlen visszatéréséig, aki 16-án azonnal ellentámadásba megy át. Jellemző módon kétfelé üt: elítéli a „szélső ellenzéket”, amely „a Somogyi—Bacsó ügyet elvonni törekszik a bíróság ítélkezése elől”, de kijelenti, hogy „a kormány a végsőkig el van szánva, hogy az állam legfőbb tekintélyét a legszigorúbb eszközökkel megvédje”. Június 21-én pedig Horthy megjelenik a Margit-szigeti MAC-pályán, és 1680 új vitézt avat, akik „a harctéren és a forradalmi időkben önfeláldozó hősiességgel szolgálták a hazát”. Még aznap fogadja a törvényhatóságok 500 tagú küldött264