Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Tóth Bálint: Most osztják a vacsorát (novella)
Ettől megkönnyebbült, egyszerre otthonossá lett minden. Leengedte a karját, és visszafordult, amerre az ajtót sejtette. Akkor hallotta meg a kémlelőnyílás cirrenését — Keep smiling! Nem éritek meg, hogy beszarva lássatok! — mosolyodott el a sötétben. Egyszerre világos lett. Állt kihívó mosollyal, zsebrevágott kézzel, és farkasszemet nézett a kémlelőnyílással. — Most ordítanak rám, hogy: Falhoz! — Várt, várt, de nem történt semmi. Később hallotta, kinn az őrmester elmegy. A nemezpapucsos sokáig nem mozdult az ajtó előtt, érezte, hosszan figyeli. Megvonta a vállát, és körüljárt a falak mellett. Sötétzárka — állapította meg jólesően — nem tévedtem. Mindegy. Itt soká nem tarthatnak, prices sincs. Ujját végighúzta az öntött vörös cementpadlón. — Rendben — gondolta — nemrég moshatták fel. Elindult fel-le, egyik saroktól a másikig. — Körülbelül fél hét lehet, de lehet, hogy több. Hamarosan osztják a vacsorát. Egy pillanatig se hitte komolyan, hogy szabadon eresztik. Nézte a padlót és sétált fel-le. Egyszerre felkapta a fejét. Olyan halkan, mint egy műszakilag nagyon modern színházban a díszlet, kinyílt az ajtó. Megdermedt. Vigyázzba vágta magát. De az ajtó nyitott négyszögében nem jelent meg senki. Nem tudta meddig állt így, a remegés újra elkezdődött a térdében és feljött a gyomráig. Számolni kezdett. Száznál újrakezdte. Aztán megint újra. Később nem tudta már, hányadik száznál tart. Az idegességbe is belefáradt. Mindegy. Jöjjön akármi. Valami úgyis jön. A nemezpapucsos olyan nesztelenül jelent meg, mint az ajtónyitás. Intett. Mentek a folyosón. Az irodában fokhagymás hús szaga terjengett. Átvette a személyi igazolványát és a pénzét. A raktárnak naftalin szaga volt, mint egy zálogháznak. — Egy fekete pulóver, egy nadrágszíj — a nemezpapucsos hadart. — Fűzze be a cipőjét! Kiléptek a vasajtón, átmentek egy keskeny udvaron, a nemezpapucsos kinyitott egy rácsos ajtót, újabb folyosó következett. Végigmentek a folyosón és megálltak egy iroda előtt. A nemezpapucsos bement. Már nem állította a falhoz. Zavarában felhúzta az óráját. Nem tudta, hogy kell ilyenkor viselkedni. Az órája háromnegyed hétkor állt meg hat hónappal azelőtt. — Alig késhet — gondolta. A nemezpapucsos bement. Már nem állította a falhoz, pucsos keményen tisztelgett, aztán elment mellette. Mintha észre sem venné. Az őrparancsnok kinyitott egy kis vasajtót. A vasajtó egy kis mellékutcába nyílt. Megállt a nyitott ajtó előtt. — Elmehetek? — kérdezte. A főtörzsőrmester elhúzta a száját, és újra kifelé mutatott. — Na, nyomás! Kilépett a kapun. Az őrparancsnok azonnal becsukta a háta mögött. Hallotta, hogy csikordul a kulcs. A külső őr egykedvűen állt az épületet körülkerítő vastag lánckordon előtt. Fel se pillantott. 240
