Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 3. szám - Tóth Bálint: Most osztják a vacsorát (novella)

— Na, fürdős! — mondta. —Ma hány fekvőtámaszt csináltál? Mi van? Nem hallod? — és közeljött hozzá. — Azt kérdeztem, hány fekvőtámaszt csináltál?

— Harmincnyolcat — válaszolta és igyekezett kikerülni a leheletét. Érezte, a remegés lassan elmúlik benne.

A viplafogú meg volt elégedve.

— Az fasza — mondta — mire felhúznak, utolérsz.

Erre mind a kettő elkezdett nevetni.

Akkor lépett ki az alhadnagy az irodából. Egy papírt adott át a feketebajszosnak.

— Nyomás!

Mentek a folyosón hármasban. A viplafogú még mindig röhögött. Aztán visszalépett az irodába.

' A tizedes kinyitotta a rácsos ajtót, amelyik az emeleteket választotta el egymástól. Mentek lefelé a lépcsőn.

A félemeleten a feketebajszos kinyitotta a vasajtót, és tisztelgett. Az alhadnagy keményen tisztelgett visszá. Egyik sem szólt egy szót sem.

Már az épület másik szárnyában jártak.

Megismerte a lépcsőt, erre vitték kihallgatásra, de három emelettel feljebb.

— Álljon ide! — mondta az alhadnagy. — Várjon.

Egyedül maradt. Az alhadnagy alig hogy belépett az egyik szobába, már jött is vissza.

— Menjen be!

Kinyitotta az ajtót és belépett. Az alhadnagy eltűnt a folyosón.

Az előszobából három ajtó nyílt. A középső tárva volt. Arra indult. Kopogott a kitárt ajtón.

— Tessék!

Az íróasztal mögött egy alezredes ült. Teljesen ősz volt. A haját gondosan oldalt fésülte.

Megállt az íróasztal előtt feszes vigyázzban. Nem tudta, kell-e jelentenie. Ezt az alezredest még soha nem látta.

Az alezredes rápillantott, aztán egy papírlapot vett fel az asztalról. Megint rápillantott és olvasni kezdte.

„A Katonai Ügyészség 1954 augusztus 17-én kelt határozata alapján...”

Alig értett a szövegből valamit. Csak egy-egy kifejezést tudott elkapni. A remegés megint szétáradt benne.

Mikor az alezredes befejezte, megszólalt.

— Szabadlábra helyeznek?

— Nem értette a határozatot? — kérdezte az alezredes.

— Nem egészen pontosan — mondta. — Ha lehet, kérem, olvassa fel újra.

— ön szabad — mondta az alezredes.

— Feltételesen?

— Nem. Nem feltételesen.

— Megkaphatnám ennek a papírnak a másolatát?

— Felesleges.

— És, ha megint jönnek és kérdezni fognak?

— Megszüntettük ügyében a nyomozást.

— És, ha most, a kapu előtt itt áll egy kocsi és újra...

Az alezredes egy ingerült kis mozdulattal félbeszakította.

— Nélkülünk nem tehetik.

— Ez biztos?

238