Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Ladányi Mihály: Paradicsomban, Hungária, Falvédő, Életművek. Kérdőív (versek)
Két holnap sem tölt el, ismétlőn megdagadt, egész ábrázatom felette megpuififadt. Nem volt az előbbi ilyen nagy fájdalom, leiektem, felköltőm volt mostan siralom. Ismét dootorokhoz el Kelletett mennem, egy-két aranykámat eleikbe termem, Nem kevés gyötrelem után fel vágattam, halálnak horgára majd ekkor akadtam. A felmetzés ugyan nagy nehezen esett, de még is könnyeim a földre leesett. A gyűlt enyetséget lassan kitisztítá, A koporsót tőlem távol eltaszítá. Egy kis tsontotskára a fejemben talált, Az Agyvelő mellyett, mely majd szerzett halált. Midőn ezt kihúzta, olyant kiáltottam, Nadrágban is tsaknem belé szalaijtottam. Kitörött ekkoron az ablak táblája és meghasadozott annak a Rámája, De nem kiáltástól, hanem a matskától, mivelhogy megijedt, kitört ugrásától. Gondoltam, a fejem száz részre is szakadt, Mikoron az orvos e tsontna ráakadt. Mely tsak mint egy hajszál, olyan vékonysága Vala, kevés jószág, egy tzol hosszasága Mégis, majd a gyékényt elrántá alattam, Doctor bizonyéttá, szájából hallottam. Nemsokára osztán kigyógyultam szépen, Voltam és vagyok is, mint az előtt, épen. Ezeret, hétszázat, kilenczvent és hetet írtak az időben, énnekem rossz telet. Mert a gonosz kígyó és asszonyi állat ezen esztendőben vonyintott rám vállat. Megtsalt almájával, édes ízlésével, kertből kikergetett Angyal vesszejével. Sajnáltam dolgomat, de késő kár után bánkódni, jobb lészen talám még azután. Boldog az oly ember, kivált a katona, kinek piros alma nem kell, nyers szalonna. Nem hiszem az Isten, hogy azt meg nem bánta, Ádám oldalából tsontot hogy kiránta. A szegény Ádámnak talám nehezére esett a kirántás, keveset szívére, átkott mondott reá, rajta is maradott, kár e fetsegő nép, hogy úgy felakadott. Kerüld ezt, katona, mert nem illik hozzád, Ne legyen teneked egyéb kardnál, mátkád. , Tanulj tőlem, ötsém, mert minden esetem, Szerencsétlenségem és rossz történetem, Mind az alma miatt, vagyis asszonyállat, Szenvedtem, és a bú a fejemre szállott. 218
