Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: "Flagellum dei!" (esszé)

nincsenek lelkesülései, hiányzanak kétségbeesései — s még a halál előtti napok bejegyzései is szinte szárazak, indulatmentesek, ha a 48-as Napióval vetjük össze... Véletlen-e vagy törvényszerű az egybeesés azzal, hogy ebben az időben az autonóm építkezés lehetőségének minimuma sem létezett számunkra? Meg nem fejthetem. Maga a tény azonban tagadhatatlan: megfosztva a működési tértől, melyen ő nagy, a legnagyobb magyarrá lehetett, most vállalja a rideg szembenállást, s annak megfelelően cselekszik: illegális röpiratokat ad ki, felhívásokat tesz közzé, leveleket ír Európa vezető politikusaihoz, hogy rombolják szét Ausztriát.

Mert az adott helyzetben nem lát más kiutat ahhoz, hogy a nemzet újra

építkezhessen.

S e cselekménysor érvényét még az a borzalmas dörrenés sem tudja semmissé tenni, még akkor sem, ha saját keze markolta a fegyver agyát. Azaz, kozmosz-méretű külső és belső rengések-dübörgések árán, de a végén mégiscsak vállalta v indkét énjét. S ha a megértés első fogódzója az állandó küzdelemmel fenntartott lelki egyensúly és ennek kivetülése a világra, akkor az utolsó mérőpont ez a tény. És e kettő közé feszíthetjük ki zsinórunkat, amihez igazodva Széchenyi István egyéniségét, s azon keresztül eszméjét, életművét jobban megérthetjük.

Mert a teljes értéstől még bizony messze vagyunk.