Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Száraz György: A tábornok X. (életrajzi esszé)
SZÁRAZ GYÖRGY A tábornok X. Sem a magyar irredenta vérmes reményeit, sem a szomszédok idegességét nem érthetjük igazán, ha nem ismerjük ezeknek az államoknak külső és belső nehézségeit. Ausztria — igém csekély számú nemzetiséggel — lényegében nemzetállammá lett, helyzete mégis a legkeservesebb. Saint Germaine — az osztrák Trianon — szinte csak követ, erdőt és vizet hagy neki. A csekélyke mezőgazdasági terület a lakosság kenyérgabona-szükségletének felét sem fedezi. Most látszik igazán: az egykori jólét mennyire a Monarchiára alapozódott. Az 1918 utáni állam össznépességének egyharmada Bécsben lakik, nagy része az iparból és kereskedelemből él. A fejlett nagyipar alól .kihullt mind a szén-, mind a nyersanyag-alap. Bécs nem igazi központ, inkább határváros, kétszeresen is. Az élet- képtelennek látszó állam számára egyedül stratégiai fontossága biztosít némi lehetőséget; de ez egyben a végzete is: franciák, olaszok, németek, csehek birkóznak érte a nyílt és titkos diplomáciában. A lakosság politikailag végletesen megosztott: erős munkásmozgalom és erős „nagynémet” párt, amelynek mind több hívet szerez az ország gazdasági kiszolgáltatottsága. Hitler hatalomraju- tása után pedig majd az Anschluss hívének lenni — egyet jelent azzal: nácinak lenni. Jugoszlávia a délszláv egység-eszme jegyében született. Ezt tükrözte az új állam első neve: Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. De a horvátok és szlovének egyenlőségi alapon képzelték el az egységet, a szerbek viszont a centralizmust erőltették. Szerbia lévén a legrégebbi független állam — az uralkodó- család is szenb —, túlsúlyát meg tudta tartani mind az államigazgatásban, mind a hadseregben. A „nagyszerb” törekvések politikailag is megosztották a vallási, kulturális, gazdasági szempontból amúgy is megosztott 80 százalékos szerb- horvát-szlovén államalkotó többséget; a belgrádi nyomásra csak fokozódott az ellenállás, amelynek végpontján megszületett az usztasák fasiszta-terrorista mozgalma. A mindinkább elmélyülő válság végül királyi diktatúrába torkollt. A 20 százaléknyi kisebbség — albánok, németek, magyarok, románok, olaszok stb. — zömmel a határvidékeken helyezkedett el, s — nem kis mértékben a türelmetlen nemzetiségi politika miatt is — bázisul szolgált a szomszédok irredentizmusa számára. Még a kisantant-szövetséges Romániával sem volt felhőtlen a viszony: a 150 ezer főnyi román kisebbség egyetlen középiskolát sem kapott, a népiskolákban románul nem tudó szerb pedagógusok tanítottak, s noha még ábécéskönyvek sem készültek a tanulók anyanyelvén, a belgrádi kormány nem engedélyezte a tankönyvbevitelt Romániából. Az új államot csaknem minden oldalról ellenségek vették körül, ráadásul útjába esett az olaszok balkáni expanziós törekvéseinek, öt külön vasúti rendszert örökölt, a különböző területeknek alig volt összeköttetése Belgráddal; mindehhez járult az egészségtelen gazdasági struktúra: a lakosság 77 százaléka élt a déli területeken különösen elmaradott mezőgazdaságból. 10
