Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Tóth Emőke: Kettősségből teremtett szintézis, Gondolatok Bartók Cantata Profana című művének zenéjéről és szövegéről
lálkozik, akkor a szöveg bizonyos megoldásai a magyar irodalmi hagyományokra épülnek. A rekapitulációban Bartók megismétli a szöveg lényeges sorait. Egy fontos ponton változtat. Az utolsó szó jelzőjének megváltoztatása azonban nem véletlen. Ezt bizonyítja a műben elfoglalt helyzete, hiszen minden jól megszerkesztett mű utolsó szavai kiemelt helyet jelentenek. S egy általános esztétikai elv: ha egy formai eszköz a műben állandóan jelen van, vagy egy részlet szó szerint ismételt, az mindig a művészi hangsúlyozás eszköze, gondolati jelentősége van. De mégjobban megnő a jelentősége, ha az állandó elem egy ponton változik. Az irodalomban is használatos a rekapitulációhoz hasonló — de vele nem azonos — megoldás, a keretes szerkezet. A magyar irodalomban gyakori a versek keretes felépítése. Sőt a két legismertebb alkotás, a Himnusz és a Szózat költője azt az eszközt is használja a kiemelésre, hogy a keret befejező részét egy ponton megváltoztatja. E két magyar irodalmi alkotás nem témája, hanem formai megoldása miatt ötlik tudatunkba a Cantata befejezésekor. Mert a megismételt szövegben történő változtatás hatását mérhetjük rajtuk, s Bartók ugyanezt az eszközt használta a szövegkönyvben. A ballada eseményeinek lezárása, a szarvasok indokló szavai így fejeződnek be: „A mi szájunk többé Nem iszik pohárból Csak hűvös forrásból.” A megismétléskor így változik a szöveg: „Szájunk többé Nem iszik pohárból Csak tiszta forrásból.” A hűvös forrás egyértelműen a természetihez kapcsolódás gondolatát fejezi ki. A fiúk az elutasított emberi környezet helyett választják a völgyet, puha avart, hűvös forrást. Ismétléskor tiszta forrást írt. A jelzőváltoztatás a mű egyik sokirányú, lényegi gondolatát hordozza, Bartók ars poeticáját: a tisztához, az őseihez, a természeteshez — népihez — való visszatérését. A tiszta forrásról vallott nézeteit Bartók Ovtavian Beunak írt levelében fejti ki, s ez nemcsak újfajta zeneszerzői ars poetica, hanem merész emberi szemlélet is volt a harmincas évek fordulóján Közép-Európában: „ Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek amióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré-válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmből telik — szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, szerb vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!” Hogyan igyekezett Bartók ezt a közép-európai népzenét magába olvasztani? Így vall erről: „...nemcsak arról van szó, hogy egyes melódiákat megszerezzünk, s a maguk egészében vagy részleteiben műveinkbe beépítsünk és hagyományos eljárással feldolgozzuk... A mi dolgunk az volt, hogy megérezzük ennek a mindeddig ismeretlen zenének szellemét, és ebből a szavakban kifejezhetetlen szellemből kiindulva teremtsünk zenei stílust.” * A Bartóktól közölt részletek bizonyítják a zeneszerző politikai állásfoglalását, egyetemesség-igényét. Ez a politikai egyetemesség-igény teljesen egybehangzik az általa képviselt zenei szemlélettel. 181
