Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Bertók László: Ím, itt, leghátul, legelöl (vers)
BERTÓK LÁSZLÓ ím, itt, leghátul, legelöl lm, itt, az utolsó vonat legutolsó kocsijának a hátsó peronján, többnyire hátrafelé figyelve, hiszen előre, innen, nemigen lát a szem, oldaliról meg miniden visszaforog ide, lm, itt, hol elszalad a lábam alól a (föld, s (ha megáll, megállók, ahol kimozdíthatnám helyéből a világot, ha magamat kimozdítanám, tehát szilárd pontján a létnek, s bizonytalanságban mégis, mivel nem tudhatom, hogy a hátam mögött, vagyis elöl milyen, ami idepörög, s hogy aki a következő vonat elején állna, látná-e, amit én látok, s mát látnék én, ha egyszer tolatna a vonat, ahol semmi sem ugyanaz, ami nem én , s már én sem vagyok az, mint a vers elején, ím, itt, azon a helyen, ahol egy villanással ezelőtt álltam még, s csupán átsiklott agyamon, hogy a vészfék meghúzásához, ha lenne erőm, van-e jogom, míg az emberiséggel utazom, ha látom a nyomon, hogy baj van, s megállítható-e a vonat, ha nagy a sebesség a kanyarban, 148
