Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - "Költészet és valóság" Vígh Tamással Nagy Lászlóról készített szoborportréjáról beszélget Kabdebó Lóránt
Hát hogyne, nagyon sokat készítettem, de nem olyan közismertek, nem portréistaként 'lettem a szakmámban ismert,’bár azt hittem Valamikor, hogy ez az egyik fő erősségem. A Ferenczy Béniről készített portrémat például még nagyon fiatalon csináltam, azzal lettem tán először ismert, ha jól emlékszem, még díjat is kaptam erre. Mégsem úgy lettem nyilvántartva, mint portréista. Amikor portrét készítesz, akikor tulajdonképpen megrögzítesz egy élet- tényt, egy életbeli formát a jövő számára. Nem nyomasztó, nem zavaró-e a felelősség, amikor egyrészt olyan ember portréját készíted, akire föltehetően századok múlva is emlékeznek, másrészt akit író-olvasó találkozókról, képekről, filmről, tévéből már egy egész ország ismer a portré készítése pillanatában is? Hát azért kell olyan helyzetben tudnom magam, hogy valaminek a megértéséiben biztosnak erezzem magam, ha ezt nem érzem, akkor nem csinálom meg. Mert voltak nekem félbemaradt vállalkozásaim is, amik nem sikerültek, a dolgok tisztázatlansága miatt. A Lengyel József-portré is félbemaradt, nem értettem vele egyet, pedig ott volt nálam nap mint nap, rengeteget. Ennek is van valamilyen sajátos története? Igen. öróla is akart a minisztérium egy portrét készíttetni. Javasoltak valakit neki, ő azt nem fogadta el. Ö kinyomozta a létemet, és engem kért fel. Én őt azelőtt nem ismertem. Tulajdonképpen ezek az igazi kitüntetések egy szobrász számára. De én nem ismertem őt akkor eléggé, nem is rég jött akkor még haza, nem értettem a lényét. Nagy vonalakban tudtam ugyan, hogy mi történt vele, különben is jóformán örökké az emlékeiről mesélt, de mégsem értettem. Most már talán értem, de akkor nem értettem, nagyon régen volt már ez az esemény. így aztán az a portré kicsit felületes lett. Elkészült ? 'i El, de félbemaradt, ő is csak azt mondta rá, hogy hát naturálisán igaz. Aztán én akkor beteg lettem, akkoriban rengeteg tüdőgyulladásom volt, nem tudom miért, és így a mintázás abbamaradt. Aztán nekiduráltam magam, hogy megcsinálom őnélküle, az is abbamaradt. Most itt' vagyok, bánthat a lelkiismeret, megakadályoztam, hogy esetleg egy másik szobor készüljön róla. Ez az én hibám. Az a bizonyos agyag még meg van, el van dugva, italán egyszer sikerül hinnem magamban annyira, hogy meg tudom csinálni, ékkor meg is csinálom. Hát így voltam ezzel a Lengyel-portréval. És most már visszatérve a Nagy László portré történetéhez, mik voltak ennek a választásnak az előzményei? Hogyan ismerkedtetek meg? A népi kollégiumban ismerkedtünk meg, a Dési Huber Kollégiumban. Amikor én mint újonc kerültem oda, akkor ő már ott volt egy ideje, én még ismeretlen tag voltam, ő meg már benfentes kedvenc volt, hogy úgy mondjam. Verseket mondott már akkor nekünk. Ott ismerkedtem meg vele. Ez a népi kollégiumok kezdeti korszaka lehetett, amikor szinte az egész egyetemes kultúra nyílt ki előttetek, ma talán egy kicsit leegyszerűsítve későbbi évek szííkebb szemléletét vetítjük ezekre a kezdetekre is, de azt 111
