Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Pósa Zoltán: Nemzedéki metszet a tavalyi elsőkötetes költőkről (tanulmány)

gyilkos ipari civilizációtól való rettegés identifikálódik ősi félelmekkel-szorongások- kal. S a háborús apokalipszis réme is fenyeget plasztikus képeiből: „Rabszíjra fűzve a városok, vonulhatnak a bombatölcsérek ásító jövőideje felé”. S a sokszor hozsan- názva ünnepelt „ipari forradalom” emberellenes fonákját is elementárisán vetíti elénk, ösztönösen kerülve lejáratott mítoszok-sallangok zsákutcáit. S ami különösen fontos — tud ironizálva ostorozni, anélkül, hogy modoros lenne — mint nemegy ifjú pályatársa. „Büszkén mutogatjuk: a mi nagytenyerű vidékünkön is van már / ipar, hühü, de van ám” Műveibe úgy árad az egészen konkrét „szociologikum”, hogy alapvetően lírai, sőt, nemesen patetikus is a hangvétele. Magyarság-európaiság, hunizmus iránti hit együtt él a versekben, úgy, mint az alkotó kozmoszi méretű magányának — s egyben humanista közösségvágyának paradox szimbiózisa (Karót hegyezve élek). A Tojás-univerzum ciklus a groteszk, tragikomikum iránti fogékonyságát is elárulja. Prozódiai sokrétűség, hagyományos formakultúra és scripto-vizuális látásmód végleteit egyaránt felvillantja. A „tavalyi” elsőkötetesek legegyértelműbb tehetségei között kell emlegetnünk.

PlKiARESZK ELKÖTELEZETTSÉG. Apokaliptikus kiábrándultság-keserűség végső megfogalmazása Pálinkás György kötetkeresztelő, parabolikus költeménye, a Rendezzünk sugdosópartit. A summázat: „E végsőnek hitt egyensúlyt / Bennsö kényszer tartja fönn csupán”. A tízsoros epigramma enigmati'kusan hordozza a lírikus leglényegesebb alkati sajátságait. Gondolati szintézisteremtés lehetőségéről tanúskodik az idézett két sor. Mondatait a lehető legjobb ütemben töri meg, a fragmentum-jelleg balladaian sűrűvé, titokzatossá fokozza a gondolatilag polifon költeményt. A belső kényszertől fönntartott ál-egyensúly általános metafizikai, társadalmi, konkrét mikrokörnyezetbe 1 i alapigazságként egyaránt értelmezhető. Nagyon sok művének alapeleme az irónikus távolságtartás, a pikareszk expresszivitás, a grotesztk gúny sajátos keveréke, ami árnyalati modoros felhangokat eredményez néha.

Expreszivitás és távolságtartás kettősségének másik eszköze a megszólító forma. Fiktív hallgatóját „asszonyom”-ként aposztrofálja; a „hölgy” az Itt, Alexandriában c. létfilozófiai és társadalomszatirikus, összefüggő versciklusának is fiktív és passzív főhőse. Költeményei szabadon kezelt-kötött formavilágú, belső, gondolati ritmusképletek lüktetésére épülnek. Pálinkás minden sorában jelen van a magyarnak lenni, Közép-Európában élni tudat. Műveinek komplex gondolatiságát szellemidézések (Tűnődés Berliozon), személyiség-átlényegítés (Hommabe á Kassák); fokozzák. A Fél korsó hiány c. pécsi antológiában szereplő műveinél nyilvánvaló a „kontinuitás” keresése Csordás Gáborral, Meliorisz Bélával, s elsősorban Parti Nagy Lajossal, szintén Pécsett élő, kimagaslóan tehetséges .költőkkel. Negatív, idézőjeles pátosz, egymásnak feszített — élesre fent paradoxonok halmozása mindkettejük jellemzője. A vállalt rokonságra utal az emlíett antológiában, ahogy Parti Nagy Szelíd tájban fél korsó hiány, ill. Vagy egy teljes c. költeményeire „válaszol” Pálinkás Szelíd tájban fél korsó hiány meg egy teljes c. verse. Pálinkás szuverén, filozofikus költő. Lírája egészen áttételesen kapcsolódik a „pannon költészet” Takáts Gyula, Csorba Győző teremtette hagyományaihoz: a mívességgel, a meditativ hajlammal.

DIFFERENCIÁLATLAN INTENZITÁS. Vitathatatlanul tehetséges, s mégis legproblematikusabb lírikusunk e fiatal nemzedékből Osztojkán Béla. Pogány erejű látomások, zaklatott víziók s irónikus önszemlélet egysége — egyszerre fölkavar és gyönyörködtet számos költeményében. Differenciálatlanul intenzív képei a magyar s cigány folklór indíttatásáról, a Gábriel Gárcia-Márquez-íéle mágikus ralizmus hatásának tudatos asszimilálásáról vallanak. Éppen nagy gondolati-konfesszionális, au- to-pszichografikus költeményeiből ütköznek ki a markáns költő markáns hibái (Herceg Ady Endrével és báró József Attilával). A verset formáló élményi mag túlságosan önálló életre kel, s mint ilyen, néha képtelen megfékezni önnön szilajságából fakadó kisiklásait. Zabolátlanul — nem mindig tisztán modulálva csapong különböző magatartásformák végletei között: „ideértve anyámat is, persze, aki akkor látott / utoljára, amikor a kóbor bába csillogó szemüvege mögül / lábaim közé banzs- zsítva fütyülőt jelentett neki j mivelhogy gyenge volt a fény / mivelhogy fájt a sze1147