Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Géczi János: Az áteső fénytől... (vers)
GÉCZI JÁNOS Az áteső fénytől Nagy Zoltán színésznek .. rossz helyen keresltek Attila sírját, a sínek alatt ássatok . . (Bujdosó Alpár) Az áteső fénytől a dupla tábdaüveg hálós repedésén fölvillannak a szivárvány-tüzek, hogy a szem amíg visszamoccan a háttér lazúros kékjére, sorra ellobban e hirtelen és sok fény, s a lomha, szürke vízlefolyások beszáradt mocska is a kicsi mozdulattól beléhull, az egyetlen-színű térbe némul. Üzengethetnek a zöldek a harmadik emeletig, a mélységtől a párkányig nem telik se a karcsú törzsnek, se a levelek szárnyalásának, a bodza illata sárga foszforát saját testére gyújtja: de e néma és tétova tettre se változik a látvány, az elme mostoha — ő mosolyog, te is mosolyogsz, én is mosolygok, és bőrünk futóárkaiban apró, mérgezett horgok, pedig üvegen-létüket így is sikálták időnk seregei: bár sem neked, sem nekem, sem neki ... hát motyogom a szoba alján elfekve, míg nézem a vonuló háttért ablakommal keretezve, a sehonnan tűnőket, a sehová tűnőket lieben und leben lassen! és (most, ha akarom) a térképen országot alapít magának a szégyen, minden áruló, hazárd, minden ... e verspillanatban a versképet repülőgép kondenzcsíkja határsávokkal részekké hasítja, hogy legyen otthon, csend, játék, öröm, — ha csak ennyihez, akkor semmihez nincs közöm! 1138
