Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Deák Mór: Nemzedékem III-IV., VII-VIII. (részletek egy versciklusból)
DEÁK MÓR Aztán majd mindent elfelejtünk. Aztán majd mindenre emlékezünk. Valami lepelbe burkolózunk, s azt nem osztjuk meg, senkivel, soha. Ha összeakad a pillantásunk, félrekapjuk a fejünket: szemünk pengéje sebészkés lesz, kér hihetetlen, gyilkos műtét. Az esőben továbbra is a vak zongoristák járnak: s indulni árván, derékig kihajolva, két forintért váltjuk meg önmagunkat. Nemzedékem III. Nemzedékem IV. Emlékszem, kiszaladtunk az esőbe. Meztelen testünkről el nem követett bűnt ivott a föld. S bér behunyt szemmel futkorásztunk az eget tartó csepp-oszlopok között: azt hittük, látunk. A gyermeki vakság áldott. Mellettünk békésen horkolt a Vértes: viharral ráztuk a fáit, ébredjen! Nem látja, hogy lábujjaink közül az aranyrétek füve kandikál ki?! S lábunkra pityke csizmát sárból esőszőtt palástunk váraszóit: csákónkon a vörös forradalma szakított dalt ellenre, bajra! ... ... de az álmok hétmérföldes csizmáit mezítlábas nappalokra cseréltük ... — s néha, amikor a vihar dühében megrázza: mintha a mi remegésünk cikázna át az égen 1135
