Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)
A hasonlóság a Vendégem és varázslóm rímtelen szabályosságához mérten mindössze annyi, hogy e vers szabályossága nem a sorok szótagszámának gépies egyenlőségéből ered, hanem — túl a kétsoros szakaszok ismétlődésén — a grammatikai párhuzamosságokból, s innen ered egy ragríme is, a másik pedig szinte véletlen. S ezekben a mondatszerkezeti megfelelésekben, hasonlóságokban Csoóri verselő-ösztönének egyik alaphajlama nyilatkozik meg. Ezek a grammatikai hullámívek biztosítanak nagymérvű hangzás-ismétlődéseket a lejtés és a rímelés szabályosságai nélkül is. Természetesen ahhoz a taglaláshoz kötik a verset, mely a szabad beszéd természetes szintagmáit szabályozza ritmikussá, tehát a Biblia, a zsoltárok, a prédikációk és más ünnepi szövegek ritmus-elvéhez — de a modern szabadvers sok-sok versalaksejtel- met érvényesítő kultúrája is beleszövődik a grammatikai szimmetriákba. A második szakasz után például a tükörszerű szerkezet mellérendelő kájelentőmondatait egy epi- kusabb, már nem ismétlődő s két szakaszon át fejlő alárendelő mammutmondat követi, ebben azonban egymással még jól kiegyenlítődő s telt é-kkel feltöltött, éneklős időmérték zenéje szól. Ezzel a lehetőséggel: hogy a majdnem versszerű prózaritmus idomait bármikor földúsíthatja lüktető, delejes verselemekkel, a csöndes confessiót a hirdetés hangkörébe emelheti, a dísztelen, olykor imaszerű monológot a sodró, mozgósító dinamizmus hullámverésébe — a Csoóri-vers kiérlelte léte alapkészségeit. Ezek között a rímnek sokkal fontosabb szerep jut, mint a fordulat pillanatában látszott. A Menekülés a magányból talán legjelentősebb verse, az Egy templom falára még úgy rímes mintha példázni akarná, hogy rímeit is a beszéd értelmi taglalása szólaltatja meg: Ám ez az értelem szerint való taglalás, melynek a versbeli viszony, a falakhoz intézett beszéd megszólító közlésmódja alakítja menetét (ragrímeit is), egy értelmen inneni verselő-ösztön, arányérzék zenei szabályaihoz is igazodik, eleve így szervezi a szólamokat, hogy ütemekké tömörödjenek, s közben egy jambikus jellegű hangzás is föl-fölerősödjön bennük, s ez az emelkedettség a spontán és gyér rímekkel a hirdetés szférájába emeli a beszédet anélkül, hogy természetességét elvesztené. Itt kezd tehát szólni immár jellegadó erővel az a versbeszéd, melyen sohse érzik, hogy mértéket követ, amely spontánul lüktet s versszerűsége mégis bizonyos. S hogy dagá- lyossá a hirdetéses hangnem ellenére sem válik, köszönheti sok mindennek. A verFehér falak, ti függőleges hómezők, fehér falak, ti isteni téglalapok, fölhólyagosod tatok a zsoltáros szájak szelétől Apró mész-buborékok, csönd-kupolák, az én gyerekhangom is őrzitek Énekeltem a vasárnapok tisztaságában, mint hegyeken futó, gyermekarcú vizek a x a b b x X c X c 1115 Házakat emelt / / körém a sötétség — 11 s a házakban / nem lakik / senki. 9 Fákat ültetett / körém a / képzelődés 12, s a fáknak / nem támaszkodik / senki. 10 ‘ Gyermekkoromból egy // fekete kutya 11^ szaglászott erre, // habos a szájaszéle; 12‘----------------U UUUI — Ul-U f ölnéz az égre 5-----------I ü — U b s az üres ég, akár egy kinyalt kutyatányér. 13
