Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Száraz György: A tábornok XXI. (életrajzi esszé)

kedő” katolikus káplánt is: „A pap részére az esperes maga kért kegyelmet... de nem érdemelte meg, tehát nem is adtam meg.” Itt már „népgyűlést” is rendeznek, a „hazafias felvilágosítás” eredménye: „egy kis pogrom-féle”, ahogy Prónay szerényen mondja. „Sok zsidó megkékült a verésektől és többnek hiányzott a portékája. De az effélék már azután velejárnak a zsidóellenes megmozdulásokkal.”

Miközben Prónay „pacifikál”, a sereg zömével is történik egy és más. Horthy nyilvánvalóan akciószabadságot akar a rivalizáló erők között. Még augusztus 9-én kurta átiratban értesíti a szegedi kormányt: „ ... a mai nappal a hadseregfővezérlet a hadügyminisztérium kötelékéből kiválik és mint önálló parancsnokság megkezdi működését.” A franciák nemigen tudják, mit csináljanak. Engedélyezik, hogy a zöm — a két gyalogos zászlóalj, tüzérség, a huszár és műszaki század a parancsnoki törzzsel — augusztus 11-én elindulhasson a tiszti egységek nyomában; de alighogy ezek átlépik a demarkációs vonalat, parancsot küldenek utánuk: a hadsereg forduljon vissza Szegedre. Bernátsky tábornok, az oszlop parancsnoka megkapja ugyan az utasítást, de nem teljesíti. A jugoszlávok nem engedélyezik, hogy az általuk megszállt területen átvonuljanak, így Bernátsky a szerb demiarkáció és a román csapatok közötti szűk folyosóban vezeti az oszlopot Jánoshalmán, Nemesnádudvaron át Fajszig, s itt kompokkal jutnak át a Dunántúlra. A fővezérség Siófokra települ, az egyik gyalogzászlóalj Tolnán marad, a másik tovább menetel Kaposvárra.

(Folytatjuk)

1111