Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - Száraz György: A tábornok XX. (életrajzi esszé)

löttese; barátja és bajtársa 1919-ben, mentő tanúja — egyben maga is vádlott! — 1920-ban: Tombor Jenő; ők a két „kisgazda” miniszter 1946—47-ben, Pálffy fölöttesei és ellenlábasai. Ott a többi közös ismerős: Szakasits Árpád, Gerő Ernő, és — igen! — Rákosi Mátyás, aki az 1920-as Stromfeld-per egyik tanúja szerint 1919-ben azt mondta volna a Vörös Hadsereg vezérkari főnökéről: Tudjuk, hogy ellenforradalmár, de most még szükség van az eszére, ha már nem kell, linkre tesszük... És végül a két sors leghátborzongatóbb érintkezése: a Margit-körúti börtönudvar, amelynek köveit Stromfeld lába koptatta, s amelyen 29 évvel később az akasztófa állt.

De van hasonlóság az „utóélet” dolgaiban is. Stromfeld ugyan a Horthy- korszakban került a történelemből kitiltottak listájára, de az 1945-ös rehabilitációt, a postumus vezérezredesi kinevezést követően bagatellizálódott 1919-es teljesítménye, személyének értékelése pedig vállveregető mellékmondatokban történt. A katonai dolgokban tájékozatlan, naiv olvasó becsületes bürokratának, „nagy irányítók” szorgos végrehajtó közegének képzelhette. Amikor aztán elkövetkezett 1919 „rehabilitációja”, Stromfeld is „megérte” a lelkendező túlzásokat. Róla is megírták, hogy már a császári és királyi vezérkari akadémián a szocializmus tanai foglalkoztatták; az imént említett naív olvasó pedig most már olyasmit hámozhatott ki a méltatásokból, hogy Stromfeld maga volt a „nagy proletár hadvezér”, aki Frunzéhez mérhető bolsevik eszmei szilárdsággal vezette harcba a világforradalom magyar harcosait. A hadtörténész Hetés Tibor monográfiája volt igazából az első mű, amelynek lapjairól az igazi Stromfeld arca néz ránk.

Ma ott feküsznek a Kerepesi-temető panteonjában, egymástól pár lépésnyi távolságban Ferenc József és Horthy Miklós Ludovika Akadémiájának egykori tisztjelöltjei, a magyar néphadsereg két tábornoka: a vezérezredes és az egy rendfokozattal, egy emberöltővel fiatalabb altábornagy. Az egyforma szürke márvány sírköveken a feliratok — élet és halál dátumai — egymásba kapcsolják a két életet: 1878. szeptember 19. — 1927. október 10. — 1909. szeptember 16. — 1949. október 24.

*

Stromfeld családja is német eredetű. Az apai nagyapa tüzérkáplár a császári hadseregben, itáliai hadjáratok veteránjaként tanulja ki a szabó mesterséget a budapesti Rokkantak Otthonában. Az anya ősei soproni poncichterek, szőlőművelő városi polgárok. Igazi „deutsch—ungar” család: németségük ellenére Kossuth-hívők, függetlenségi érzelműek. A mérnök apa korán meghal, az anya öt édes, és egy mostoha gyermekkel marad magára az újpesti családi házban, rokoni gyámolításra szorul. így lesz a harmadszülött Aurélból „botcsinálta” katona: a Markó-utcai gimnázium diákja maga fundálja ki, hogyan tanulhat tovább a szűkös anyagi helyzet ellenére; pályázatot nyújt be a Ludovika Akadémia ingyenes alapítványi helyeinek egyikére. A család ellenkezik, végül kapitulál; Stromfeld Aurél a sikeres felvételi vizsga után, 1892 őszéin a Ludovika Akadémia növendéke.

1896-ban, a millennium évében avatják hadapród tiszthelyettessé, egy évvel később Sopronban, a 18. honvéd gyalogezrednél kapja meg hadnagyi kinevezését. Aztán „felső tiszti tanfolyam” következik, megint a Ludovikán. Évfolyamelsőként végez, 1900 őszén már a bécsi Kriegsschule, a vezérkari iskola hallgatója. Kiváló minősítéssel kerül vissza a honvédséghez. 1907 őszén, már mint vezérkari százados, ismét a Ludovikára kerül: a taktika és hadügy tanára.

1011