Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - Markó Béla: A Kikiáltó Balladája, Egy másik élet balladája (versek)

a nyelve mérges kígyó nyelve és a szíve hiénák szíve és a keze dögkeselyűk karma és így tartja a tollat és így fogja a papírt s a papíron piros csőrnyomok és pontok de ott van túlfelől a Lakatlan Sziget jaj miért növünk újra bennetek? jaj miért jövünk újra veletek míg recseg a keselyű csőre és törik a gramofon tűje véres injekciós tű az énekesek nyelvén hát megfordult a szél már? hát lobog a kis kötény? hát borzas már a pitypang? jól van kisfiam! jól van kislányom! ébrednek már az alvók! ébred a Vásári Bámészkodó! ébredek én is! derékig szürke hálózsákban ott állunk százan és százan s csak nézzük ezt a Várost és nézzük azt a Távolt.

Egy másik élet balladája

A hideg arc kifordul a műanyag-zacskóból és felhólyagzik a hólepte mező lezuhannak a vérpiros varjak* a törékeny fáról és az* előcsukló 'fej súlya alatt recseg a szemüveg a deszkán mert egyre táncolsz a síkos padlón a vértől iszamos cementen míg elfelejted az utolsó kapu dörrenését az utolsó ajtó csattanását és az ezüst arcú óra rád néz a porcelán hoimlokú óra rád figyel szerelmem veri a zápor az elmenőket peregnek az esőköpenyen a cseppek mint az összegyűrt műanyag-zacskón és nem tudhatom hogy az vagy-e aki voltál az vagy-e aki leszel és életem szörnyű tautológiáját a nyugodt hullámzásból fed-felbukkanó idegenséget is csak sejtem s félem valami könnyű dal férce fűzi össze álmainkat ha nem az lennék aki voltam mi lenne velem s ha az maradnál aki voltál mi lenne veled szétszedném ezt a Balladát mint egy köhögő motort és megtorpanna minden mert nem tudnánk többé összerakni csak állnánk a zuhogó esőben s integetnénk beszállnánk már mások életébe is beszállnánk már egy másik balladába szétrombolva hever egyetlen sorsunk egyetlen indulatunk a szótlan vasak és a feipattogzott nikkel a barna hajtines és a lenge szoknya a félszárnyú rózsa és a szürke múlt mert van már magyarázat s van már látható indok hogy

998