Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek) Bíró Margit és Komlóssy András fordításai

des kikottyantotta a célját. Méghogy más kellemetlenségektől is! Mintha létezne valami, ami kellemetlenebb az akasztófánál!

— Semmi sem lesz ebből, ezredes úr! — csillapodott le Tutashia.

— Dehogynem, dehogynem! — erősködött az ezredes.

Ilyen makacs és magabiztos emberrel én még sehol máshol nem találkoztam. Méghogy lesz ebből valami! Ugyan miért lenne? Egy az, hogy Tutashia — nyakamat rá! — ezt biztosan nem vállalja el, aztán meg a Csanturiák sem voltak rosszabb céllövők, mint Tutashia, és nem voltak nála kisebb csirkefogók sem. Tutashia is ezt kérdezte:

Lili*, iij uuw a uoigaoan, ezreues úr?

— Üssetek rá még tizet, aztán majd megmagyarázom neki, hogy miért vagyok olyan biztos benne — szólt hozzám az ezredes.

Tutashia megint lefeküdt, ismét nekiláttak az embereim. Vajon miért tűrt el ennyit? Igaz, nem verték valami erősen, de harmincegynéhány vesszőcsapást még akkor is igen nehéz elviselni, ha csak simogatásként adják, istenemre mondom!

Kimentek az emberek, és Szahnov ismét felszólította Tutashiát, hogy üljön a székre.

— Most megmondom, miért vagyok biztos abban, hogy segíteni fog nekünk — az ezredes igyekezett összeszedni a gondolatait, intett nekem, hogy ne jegyezzek, majd Tutashiához fordult: — Az emberek végre rájöttek, hogy ki maga. Azelőtt mindenki, vagy legalábbis majdnem mindenki segítette és támogatta magát. Most mindenki az ellenségévé vált. Az embereknek, akiket tönkretett és legyilkolt, felnőttek a fiaik, és egyikük sem fog sajnálni egy golyót arra, hogy lesből magába eressze.

— Igazságtalanul senkit sem háborgattam, törvénytelenséget nem követtem el soha, egyetlen esetet kivéve embernek sem ártottam — mondta Tutashia.

Akkor Szahnov nekifogott és sorolni kezdte azokat a pletykákat, amelyeket mi terjesztettünk el az embereinkkel Tutashiáról, és amit ezekhez a pletykákhoz még hozzátettek az emberek: Lucban te irtottad ki a Todua családot, Martvilinél te ölted meg Medzveliát és Gamelagdiát, a két rablót. Felsorolt négy lányt; mind a négyet megerőszakoltad — mondta, és már nem is tudom, hogy mi mindent mondott még.

— Már hallottam, hogy ezt beszélik rólam, de én mindebből semmit sem követtem el — szólalt meg Tutashia.

— Majd még el is hiszik neked, te szerencsétlen, te! — gúnyolódott rajta Szahnov.

Éjjel három óráig tartott ez a beszélgetés. Ahogy telt az idő, Data Tutashia mintha egyre inkább beadta volna a derekát és hajlott volna a dologra, de én láttam, hogy ravaszkodik az átkozott.

— Nehéz helyzetben van nagyon — mondta neki Szahnov. — Amennyire tudom, a leghűségesebb barátai is hátat fordítottak magának, és néhányszor már megtagadták, hogy befogadják és segítséget nyújtsanak. Maga most egyedül van, mint a kisujjam, mindenkitől elhagyatva. Sőt, mi több, teljesen elveszett ember, azt is megmondom, hogy miért: még ha szabadon engedjük is, megölik az ellenségei, meg azok, akik bosszút akarnak állni magán. Nincs jogunk arra, hogy támogassuk az öldöklést és a bűnözést. A maga szabadon bocsátása pontosan ezt jelentené. Tehát semmiképp sem engedhetjük szabadon. Ha viszont nem engedjük el, akkor bíróság elé kell állítanunk mindazokért a bűnökért, amelyeket a mai napig elkövetett. Ez pedig akasztófát jelent. Egyet964