Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - VITA - Szekrényessy Júlia: Czakó Gábor drámái

Pedig itt nincsen groteszkebb a magyarázkodásnál. A soványka cselekményre aggatott tudálékoskodó vakszövegnél. A gondolati, jellemzésbeli és nyelvi sablon sokkal feltűnőbb a drámában, mint a prózában. A színház türelmetlen, harcias műfaj — a bölcs, harmonikus, joviális regényhez képest pedig minden tekintetben izgágának minősíthetjük. Igen gyakori a tévedés, amelynek következtében egy-egy novella vagy regény jól pergő párbeszédét, fordulatos, esetleg tragikus végű cselekményét a bírálók drámainak minősítik. Ennek a jelzőnek ugyanis itt semmi köze sincsen a színpadhoz. A valóságos dráma mindig megsejteti a tragikum és komikum mélyén lappangó irracionális vonásokat, a lélek folyamatainak kibogozhatatlan egységét, a dráma minden mozgalmassága ellenére sem írható le a dialektika egyszerű szabályaival. A racionális elrendezésű, lassan hömpölygő prózai szöveg éppen ezért laposodik el a színpadon, ezért kockázatos vállalkozás a dramatizálás, a művészi szervátültetés. Persze szép számmal születnek oly művek is, melyeket színpadra szánnak és mégis olybá tűnnek, mintha dramaturgiai átalakítások eredményei lennének. A gondosan kimunkált logikus felépítés, a rendszeretet igen sokat árthat a mű színpadképességének. A drámaírás művészete a feloldhatatlan ellentétek felismerésénél kezdődik, ha az írót idegesíti ez a káosz, s mindenáron rendcsinálásra törekszik, akkor lemond arról, hogy bevilágítson az embersors végső örvényeibe. Amit itt említettünk az természetesen nem vonatkozik a világirodalom minden regényére. Kézenfekvő ellenpélda Dosztojevszkij művészete. Ő a szó igazi; értelmében drámai regényeket alkotott, amint erre több elemzője is rámutatott. De ennek nem elsősorban párbeszédszerkesztési okai vannak: hanem az, hogy e művek sohasem riadnak vissza attól, hogy a végzetszerűt, a helyrehozhatatlant, a káotikust ábrázolják.

Mindebből az is következik, hogy a drámai világegyetem etikája alapvetően különbözik a moralisták beállítottságától. Ez utóbbi azt diktálja, hogy az ember végül is nevelhető. A tétel igaz. Hibája csupán az, hogy túl sokat bíz a körülmények hatására, aminek gyakran éppen az a következménye, hogy a sokat hangoztatott társadalmi kötődések leírása válik sablonossá, éppen a társadalmi gyökerekig nem sikerül leásni. Ez a fajta morál, bármennyire is emberszerűnek, optimistáknak tűnik, valójában lefegyverzi az embert, elismeri tehetetlenségét — amikor minden baj forrását a társadalmi körülményekben látja. A dráma művészi etikája ennél sokkal kegyetlenebb, hősének sohasem ad efféle engedményeket — törvénye kíméletlen: az^mjjert saját tetteivel szembesíti, s egyetlen pillanatig sem tűri, hogy ne küzdjön, akár reménytelenül is, a világegyetem gonosz hatalmasságaival. E szemszögből vizsgálva úgy tűnik, hogy még Beckett véglényeinek kínlódása is felemelőbb, mint jónéhány javítószándékú és mindenáron változtatásra törő színmű vagy akár egyéb művészi alkotás.

E hosszú kitérőre azért volt szükség, mert érzésünk szerint Czakó a lapos mo- ralizálás és a magasrendű etika között lebeg. Nagyon sok jel mutat arra, hogy van hajlama a szárnyalásra. Helyzetei nagyon sokszor az alacsonyan száguldó moralizá- t lás példái, figurái gyakran papírhősök. A Szerelmek című színművén kimutathatók azok a hátrányok, melyek e megközelítési módból származnak. Szereplői lélektelen sémák, az erkölcsi szabványok leegyszerűsített megtestesítői. Falusi tanító hőse, Sárkány Antal kénytelen csődbe menni, mert a szerző nem tud mit kezdeni azzal a saját maga által előállított véletlennel, melynek folyományaképpen a tanító egyszerre lesz milliomos és boldog szerelmes. Szép kedvese, Ágnes látszólag a szíve és jó lelkiismerete szavát követi, amikor anyagilag túl mohó szerelmét felcseréli egy művészlelkű, habókos ifjúra, a valóságban azonban inkább az erőszakolt dramaturgia szavára cselekszik és szenveleg, a darab többi szereplőjével együtt. A darab tehát egy hibás út veszélyeit jelzi. A prédikáló és érzelgésre hajlamos ábrázolási mód buktatóit. Egy dramaturgiai hiánybetegség tüneteit: a szenvedélybeli és gondolatdús megjelenítés helyére ugyanis legtöbbször e kettő nyomul be, a szónokiasság és az érzelmesség.

Czakó két legígéretesebb műve, a Mint a mókus... illetve a Várkony jól tükrözi az e veszedelmekkel vívott harcot. Karcsi (Mint a mókus. ..) végső elkeseredésében

VITA

895