Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - Mándy Stefánia: Vajda Júlia útja (tanulmány)

Belülről, az én felől nézve akár valamiféle egzisztenciális naplófolyamatnak tekinthetnénk ezt a sajátos periódusrendszert. Minthogy azonban Vajda Júlia művészetének — minden konszonanciájával és disszonanciájával, jellegzetesen halk rezdüléseivel és váratlan fortisszimóival együtt — konkrét és jól követhető fejlődéstörténete van, most elsősorban nem a szubjektum felől, hanem a formanyelv alakulásából kell leszűrnünk az életmű tükrözte alapképleteket és relációváltozásokat.

A szentendrei környezetben született korai posztimpresszionista kompozíciók és voltaképpen még a háború utáni, 1945 nyarán létrejött ceruzarajzok és olajfestmények is a széles alapokon építkező tudatos felkészülés munkái.

Az új, egyéni hang folyamatos kibontakozása 1946-ban egy konstruktív szerkesztésmóddal alkotott, majd az 1948—49-es években határozott mozdulattal a szürrealiz mus felé forduló, gazdag képsoron jól követhető. A konstruktív formakezdemények konzekvenciáit egy jóval későbbi — s még javában aktuális periódusában fogja levonni és bőségesen értékesíteni. A szürrealista formatársításokból leszűrt látásmód viszont fokozatosan megy majd át Vajda Júlia szabadon absztraháló — vonal-, szín- és fényérzékeny — csúcskorszakaiba.

Az Európai Iskola rövid évei átmenetileg felerősítik az egymástól egyébként oly sokban eltérő szentendrei festők közös impulzusait. Emellett a legkülönbözőbb hatások és kölcsönhatások lépnek fel. Akárcsak Korniss, Vajda Júlia sem menekül el. Picasso és a busmanok, Miro és a legközvetlenebb hazai motívumok szuggesztiója elől. Ezekről a fontos előzményekről tudni kell, mert a mértani renddé alakított csendéletek és házsorok közül kilépő művész csakugyan egy új közösség, új alkotási lehetőségek reményében nagy belső szabadsággal lendül színesebb, mozgalmas világba. Figurális, sokhelyütt pedig jellegzetesen szikár vonalvezetéssel alkotott képein új, ég felé nyújtózó, mindjobban elvékonyuló, kottafejű lények jelennek meg, növényemben, állathangszeri jelrendszer. Lebegő, folyékony képpartiturák bólongó-röppenő hangjai, táncos mozdulatok egy láthatatlan őserdőben. Emellett már a skandináv sziklafalak jelszerű, tört vonalú karcai is kísértenek itt. A későbbi lineáris motívumok még inkább erre vallanak.

A művészi pálya ilyen fordulópontjával egyidejűleg következik be a másik, konkrét életformaváltozás is: Jakovits József szobrász felesége lesz, második házasságából ikrei születnek. — Néhány év múlva folytatódik a kis, színes szürrealista képek sora, egy kordában tartott képzelet absztraháló jegyeivel. Játék és törvény, ember és kígyó, fejek, figurák, mitikus lények jönnek — egy küszöbig.

Azután megtorpan a csapongó fantázia tánca: a mozgékony alakzatok statikus formákká szilárdulnak. Ünnepélyes csöndben ikonos alakok sorakoznak, angyalok, szentek, piéták. És az Utolsó vacsora: először a kijelölt dráma telítendő formakontúrjaival. Másodszor a már elhangzott és csaknem beteljesedett jóslat a vörös, sárga, zöld színekkel töltött serlegalakok kinyilatkoztatott véglegességében. Az Együtt, az Elárul és a Keserű pohár. Sűrű, sötét és egymáson áttetsző geometriák vallanak a hajlott és az egyenes gerincről. C:supán a Krisztustól jobbra villogó kardszárny jelzi világosan a megőrzött tiszta formát.

Az ötvenes években tovább követik egymást az olajjal festett, rezdületlen súlytalanságukban felmutatott ikonos alakok és töprengve befelé tekintő pasztell önarcképek. „Az ember — írja Vajda Júlia — erőt merít a törvényből, csendből, semmiből — a mikrokozmoszból. Amikor a természetből közvetlenül merít, azt gondolja, hogy a világmindenség legközelebbi forrásához nyúl: a hegyhez, földhöz, levélhez — ki akarja szívni a szubsztanciát — de «tradíció nélkül» ... És akarva, nem akarva belesűríti azt, amit tud, vagy csak azt, amit felszippantott. .. Amit tud Vajda: a halál és a mozgás, a tradíció — közösségvállalás. Én: tudom magamról, hogy egy törvényt kell követnem: az igazmondást — és azt is tudom, hogy az kevés. — A törvényt felállítani azt jelenti,, hogy vállalni, felfedni egy közösség rejtett erőforrásait (újabb visszautalás Vajda Lajos művészi magatartására — M. S.), belekapcsolódni teljes hittel és teljes akarással és beleérzéssel a megoldandó problémákba és hűen kitartani (hűség azt jelenti, hogy állandóan ébren egybeolvasztani az aktuális világproblémákat és az egyéni sors tüzét, érezni az élet lüktetését és a csendet, kibirni a paradoxo872