Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - Száraz György: A tábornok VII. (életrajzi esszé)
tározatokat, a koalíció közös vádindítványt készít elő a ..darabontkormány” ellen. A koalíció egyszerre képviseli a jogos nemzeti követeléseket és a tömegeket kirekesztő soviniszta-imperialista politikát. Így a Fejérváry-kormány elszigetelt helyzetéből is képes az ellentámadásra: tárgyal a szociáldemokratákkal, megígéri az általános, titkos választójogot, s ezzel maga mellé állítja a munkásságot és a nemzetiségek képviselőit. A pesti utcán egymást érik a felvonulások, tüntetések; a nyomdászok sorozatos sztrájkokkal akadályozzák a koalíció lapjainak megjelenését. A helyzet kínossá válik a pártszövetségen belül is: a választójog kérdésében nincs egyetértés köztük, a függetlenségiek programjában például szerepel az új választási törvény. Itt a válság tragikus jellemzője: a nemzeti eszme szembekerül ismét a kor demokratikus áramlatával, imperialisztikus vonásai pedig erősen kiütköznek a nemzetiségi kérdés kapcsán. A külföld számára akkor válik nyilvánvalóvá: a magyar nemzeti uralom egyenlő a nemzetiségek elnyomásával. Ugyanakkor: a legreakciósabb, „birodalmi” irányzat képes eszközként használni a szociális és nemzetiségi követeléseket. így válik aztán a szocialista munkás „némettel cim- boráló hazátlan bitanggá” nemcsak a szájtépő „hazafiak”, de a 48-as eszméket őrző kispolgári és falusi gazdaréteg szemében is. A „cucilista agitátor” ezért is kerül egy sorba a ^pánszláv izgatóval”. De a „darabontkormányon” belül sem egyszerű a helyzet. Fejérváry miniszterelnök, az uralkodó embere a 67-es kiegyezési alapot védelmezi. Ám az irányítás mindinkább Kristóffy belügyminiszter kezébe csúszik át, aki a trónörökös, Ferenc Ferdinánd vonalát képviseli: azt a vonalat, amely a nemzetiségi mozgalmakra támaszkodva, 67 megsemmisítésével, trialisztikus alapon akarja újjászervezni a monarchiát. Ferenc József habozik, Fejérváry — lehetetlen helyzetében — folyvást lemondásra készül. Kormánya „veszélyes” — az alsóbb néposztályokra és nemzetiségekre alapozott — programját még a hatalomból kiszorult szabadelvű párt sem támogatja.* Kristóffy belügyminiszter kész a nyílt erőszakra. Kormánybiztosokat küld az engedetlen megyei és városi törvényhatóságok megfékezésére; ezeket be se engedik a hivatali épületekbe, záptojással, itt-ott veréssel fogadják. Ügy tűnik: most már a nyílt abszolutizmus következik: az országgyűlés feloszlatása és parlament nélküli kormányzás. 1906 február 19-én Fabricius honvéd ezredes a képviselőházban felolvassa a feloszlatást elrendelő királyi kéziratot, s az ellenálló képviselőket szuronyos katonákkal dobatja ki a teremből. A koalíció bizottsága március 16-én ellenállásra buzdít, a kormány válaszul feloszlatja a bizottságot. De most már mindenki fél: a király, a miniszterek, a pártvezérek. Eljutottak a szakadék szélére, a következmények belé ihatatlanok. Lázas tárgyalások kereszt ül-kasul, királyi kihallgatások, „kibontakozási tervek”. Végre létrejön a megállapodás: a kormányalakításban részt vesznek mindazok a pártok, amelyek vállalják az új választási törvény megalkotását. De a háttérben ott a titkos paktum: a koalíció feladja a hadsereg magyar vezényleti nyelvének követelését, kötelezi magát a közös költségvetések és a rendes újonclétszám megszavazására, s magára vállal bizonyos intézkedéseket az Ausztriával való gazdasági kapcsolat és a magyar— horvát viszony szabályozására. A koalíciós kormányt a 67-es alapon álló Wekerle Sándor alakítja meg. Kabinetjében ott vannak a koalíció vezérei: Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Andrássy Gyula. Az 1906 májusában megtartott választásokon a koalíció pártjai elsöprő győzelmet aratnak. Tisza szabadelvű pártja már részt sem vesz a 815
