Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - VITA - Vitaindító
Vitaindító Nagy örömmel adjuk közre Vinkó József szenvedélyes és tárgyilagos, a mai magyar drámáért és a korszerű magyar színházért való „elfogultságát” nyíltan vállaló esszéjét, mert úgy véljük, olyan termékeny eszmecsere bontakozhat ki gondolatébresztő, állásfoglalásra késztető elemzése nyomán, mely hozzásegíthet bennünket a drámairodalom és a mai színházművészet folyamatainak mélyebb átértéséhez. Őszinteség, tisztázó szándék, az értékek kemény, szakmai bírálattal összekapcsolt számbavétele, a tendenciák differenciált elemzése, anélkül, hogy az egész folyamat szem elől tévesztődne — ezen Vinkó írásának legvonzóbb értékei. Külön öröm, hogy a fiatal drámaírók teljesítményét most egy „hivatásos” színházi szakember veszi bonckés alá, aki belülről, a színház felől látja és láttatja, belülről a színház felől értékeli nagyra ezeket a sokat vitatott írói-dramaturgiai törekvéseket. Mi is úgy gondoljuk, hiba volna ezt a vitát a „nemzedékiség” tartalmatlan, terméketlen és félrevezető sínéire állítani. Mi is úgy véljük, hogy az újabb magyar drámaírói törekvések jogosan kérdőjelezik meg a rossz hagyományt, a közízlést kiszolgáló, a közérthetőség vagy éppen közéletiség rosszul értelmezett és alkalmazott szempontjai alapján mindent a „naturalista dramaturgia” kalodájába szorító gyakorlatot. A hetvenes évektől valóban mintha sűrítettebben jelentkezne a bonyolultabbá váló társadalmi viszonyok, az egyre jobban tért nyerő kispolgári jelenségek kiváltotta elbizonytalanodás, rossz közérzet, kiszolgáltatottság-érzés, bezárkózás-bezárulás, a társadalmi-gazdasági mechanizmus időnkénti működési anomáliái talaján egy olyan újszerű valóságlátás, önszemlélet, konfliktusélmény, mely a fiatal drámaíróknál leg- pregnánsabban egy fajta hiányérzetben jegecesedik ki. Felmerülhetnek, ugyanakkor kételyek is. Vajon csak az új nemzedék fellépése jelenti a választóvonalat? Figyelmen kívül lehet-e hagyni a hatvanas évek nagy áttörését, vagy Örkény, Csurka, Szakonyi, Páskándi és mások újabb teljesítményeit? Vagy legalapvetőbben: el lehet-e vonatkoztatni az elemzésnél az 1956 utáni konszolidáció teremtette és máig érvényes, nem változatlan, de a saját logikája szerint változó és előre haladó viszonyoktól, gazdasági-társadalmi-kulturális alapoktól? 1 Vajon eléggé reprezentatív-e „az ösztönös passzivitásból a tudatos semmittevésbe” vezető út különböző változatainak a felmutatása? Az illúzióvesztés, az identitászavar, a „hiánybetegségek” csak passzív helyzetből ábrázolhatok? Végérvényesen megszűntek volna valóban a cselekvő-típusú hősök és konfliktusaik ábrázolási lehetőségei? Szükségszerűen fonódik össze ezzel a drámatípussal a dramaturgiai konzervativizmus? Nem azt igazolják-e Vinkó elemzésében is a legjobb művek, hogy lehetséges korszerű drámaszemlélet, dramaturgia és az individuumot nem elszegényítő, de aktív közösségi közösségi tartalmak szintézise? Vinkó József cikkét vitaindítónak tekintjük. Októberi számunktól folyamatosan közölni szándékozunk vitacikkeket, és a fiatal drámaírók munkásságát elemző írásokat. Kérjük és várjuk a hozzászólásokat, kapcsolódásokat, hiszen a mai magyar dráma és mai magyar színház ügyéről van szó! SZERKESZTŐSÉG 798 VITA
