Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Pomogáts Béla: A Magyar Műhely a magyar folyóiratok között

dogmatikus irodalompolitika intézkedései, s csak az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején nyílott lehetőség arra, hogy ezek az írók visszatérjenek, és műveik megfelelő nyilvánosságot kapjanak. Ugyanakkor teljes recepciójuk és elismerésük még a hatvanas években sem történt meg igazán, hiszen jól emlékezhetünk azokra a gyanakvó nézetekre, amelyek Kassák Lajos munkásságát, általában a magyar avantgarde irodalmat vették körül, arra az értetlenségre, amellyel Weöres Sándor, Szentkuthy Miklós, esetenként még Juhász Ferenc vagy Nagy László is találkozott. Ebben az időben* kétségtelenül tisztázó, illetve a tisztázó folyamatokat, a művekkel történő szembenézést kikényszerítő szerepe volt annak, hogy a Magyar Műhely állást foglalt a magyar irodalom modem irányzatainak és nagy képviselőinek elismerése mellett, és sürgette a modern irodalmi, valamint művészeti hagyományok teljesebb birtokba vételét. A Kassák Lajosnak, Füst Milánnak, Weöres Sándornak és Szentkuthy Miklósnak szentelt különszámokra gondolok, illetve arra az áldozatos munkára, amelyet a Magyar Műhely szerkesztői és tanulmányírói Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Mészöly Miklós, Bálint Endre, Korniss Dezső, Gyarmathy Tihamér és mások munkásságának a kritikai gondozása, illetve népszerűsítése körül végeztek. E régebbi Magyar Műhely számoknak véleményem szerint, irodalom-, illetve művészettörténeti jelentősége van.

A Műhely profilváltása a hetvenes években következett be, midőn a folyóirat három szerkesztője: Nagy Pál, Papp Tibor és Bujdosó Alpár érdeklődése az avantgarde strukturális és szemiotikái jellegű kísérleteihez fordult, s előbb a „szövegirodalom”, a „szövegkonstrukció”, majd a vizuális és tipográfiai jellegű szemiotikái experimentalizmus vált uralkodóvá a párizsi folyóiratban. Ismertek azok a körülmények, amelyek révén ez a profilváltozás végbement, beszéltek róluk a jelen eszmecsere résztvevői is. Indító erőt jelentettek a nyugat-európai, elsősorban a francia irodalom hasonló kísérletei, az a teoretikus és költői tevékenység, amely a Tel Quel, a Change, a Revue de Poésie körében folyik, s amelyet Michel Deguy, Jacques Roubaud, Denis Roche és mások költészete képvisel, de indító erőt jelentettek a huszadik századi ismeretelmélet és nyelvfilozófia: Wittgenstein, Carnap, Hartmann, Jakobson, Sapir, Hjelmslev, Sklovszkij, Chomsky, Foucault, Kristeva, Bense, Derida és mások eredményei is, végül nem szabad figyelmen kívül hagynunk a Magyar Műhely szerkesztőinek személyes helyzetét, nevezetesen Papp Tibor és Nagy Pál tipográfiai tevékenységét, amelynek például olyan, a francia irodalmi életben nagy elismeréssel honorált eredménye van, mint Mallarmé híres Kockavetés (Un coup de dés jamais n’abőlira le hasard) című művének korszerű bibliofil kiadása. A profilváltozás következménye ilyen módon egy irodalmunkban eleddig jószerivel ismeretlen (habár nem hagyományok nélküli, gondoljunk csak Kassák Lajos „képaréhitektúráira”!) irodalmi vagy művészeti irányzat kialakulása lett: a „szövegirodalomé” és a vizuális költészeté, amely irányzatot jelenleg — az Új Symposion hasonló törekvései mellett — a legnagyobb hatással a Magyar Műhely képviseli.

Mindemellett ne feledkezzünk meg arról, hogy a párizsi magyar folyóirat nem csak a vizuális experimentalizmus otthona, hiszen mint azt akár a Műhely számai, akár a Műhely találkozóinak résztvevői tanúsítják, a „szövegirodalom” és a vizuális költészet nem kapott monopolhelyzetet. A Magyar Műhelyben olyan költők és írók is rendszeresen publikálnak, akik az irodalmi alkotás egy „hagyományosabb” módját képviselik, nem mondanak le a jelentéselvűségről, a művészi önkifejezésről, s ha felhasználják is az avantgarde vívmányait, egy bizonyos közlés érdekében teszik. Olyan költőkre gondolok, mint Horváth Elemér, Ribédi Varga Áron, Baránszky László, De- dinszky Erika, Kemenes Gófin László, Thinsz Géza és Vitéz György, sőt Bakucz József, aki máskülönben, különösen újabb műveivel, a legközelebb került a vizuális experimentalizmus gyakorlatához. Mindenesetre, a Magyar Műhely munkájának tanulmányozása és értékelése során tekintettel kell lennünk a folyóirat körül gyülekező nyugati magyar költők ama csoportjára is, amelynek irodalomelméleti felfogása és költői gyakorlata közelebb áll a hazai, illetve az egyetemes magyar irodalom felfogásához és gyakorlatához. Ennek a csoportnak az állandó és következetes jelenléte a párizsi folyóirat tevékenységében érvényesülő pluralizmus mellett tanúskodik.

68