Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Hervay Gizella: Bedeszkázott csönd, fateknő az árban, az elvetélt otthon, arcod a táj, véalakban, Nagypéntek (versciklus)

HERVAY GIZELLA

Bedeszkázott csönd

Rákérdeztem egyszer egy parasztasszonyra, mondaná meg, miért Búzás az utcájok neve — egész életével válaszolt. Én onnét jövök, \ahol létparancs minden kérdésre egész élettel válaszolni.

Nagy oka van ennek. Egy diósadi ‘embertől meg azt találtam megkérdezni, hány bedeszkázott ház van a faluban. Megszámolhattam volna ugyan magam is, de én nem számolni indultam, hanem Iszámadásra. Ehhez pedig két ember kelletik. Diósadi emberem el is értette, hogy mit kérdezek — felmondta utca házszám és név szerint; melyik bedeszkázott házból ki miért, mikor és hogyan menekült el. Es hova. Ültünk a patak 'partján, s ahogy mosta lefelé a víz a diót, úgy vitte a történelem a térképen végig a falu népét el Amerikáig, be a bánya mélyibe Zsilvölgyébe, Moldovába építőtelepekre. S ahogy sodorta a családokat a történelem kényszere a kenyerük után, úgy két bedeszkázott ház népe közé úgy került be Ady Endre neve, mintha egyenesen a faluból vándorolt volna ki ő is. Mivelhogy számontart- ják a diósadiak, hogy a falujukból származott ki az Ady család. Mert történelemben gondolkodik a mi népünk a szilágysági — hiszen hányszor égették fel csak ezt az egy falut is, hányszor fogtak új életbe, ahogy lehetett. Most is ott áll egy-egy évtizedekig épülő ház két bedeszkázott ház között — építi magának akit a kényszer elsodort, de öregségire házat akar magának a falujában. Egy életen át építi.

Én is így építkezek.

Én a népdalt munka közben a népi kultúrával együtt tanultam meg. Nekem nincs határ népdal és a nép élő nyelve között. Én a mondatokból kihallom a csöndet is. S ezt a történelmi csöndet beleépítem a versbe. Jelentése van a szavak között a bedeszkázott csöndnek is — akinek van füle, hallja. Mekkora az út a megszólalástól a csendig s a csendtől a megszólalásig — ezért van az, hogy egy-egy versembe harminc év sűrűsödik össze. Tessék elképzelni az arányt: mennyi a csend egy néhány soros versben, amiben harminc év lakik. Hát akkor hogyne válna formateremtővé a megszólalás és az elhallgatás, A szó és a csönd. Mert én onnan jövök, ahol a csöndből is ért az ember. Hallja, mintha a fejében le volna kottázva.

705