Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

az őket kormányozó által irányítva úsztak mindenfelé, az ő módjuk szerint, a kormányzónál tudvalévő rendeltetése helyére. Följebb menni már nem volt kedvünk, féltünk, hogy nem tudunk szerencsésen visszajönni; azért itt már a mikor minden, a mi szemeink eleibe tűnt, megnéztük, nem minden bámulat nélkül, elindultunk visszafelé lemenni, a mely csakugyan félelmetesebb volt, mint a fölmenés, mert sok helyen egész karon kellett tartózkodni, de erősen megszorítva a karfát, a míg a lábunk a meredek úton a lépcsőt megtalálva támaszt talált, és még arcczal a szédítő mélység felé fordulva egész szédülést okozott. De azért szerencsésen le-leérve, onnan ismét a kikötőbe vonzott bennünk a kíváncsiság. Odaérve láttuk, hogy egy nagy személyhajó áll egészen a parthosszat, és a hajón lévő Árbóczhoz erősített emelőgéppel a pakokat a hajóba emeltetik, és raktározzák el a víz alatt álló hajó üregébe: és a sok nép sürgés-forgását, csa- ládonkint vagy 8—10—12 személyenként csoportosulva, a hajóba való beszállásra; a hajó melletti tér egész az épület: illetve a hajóállomás épület faláig az odakészített rácskerítéssel el volt zárva az okért, hogy senki ott a hajóba való beszállásra be ne szökhessék, és még 3 rendőr állt őrt, hogy a rács fölött is valaki be ne szökhessen; csakis az állomáson lévő ajtón bemenve és az orvosi vizsgálatra megjelenve, azután azon hivatalos helyiségben jelentkezni, a hol az iratokat vizsgálják meg, és a hajójegyet adják ki; ezen okokért volt az a hajó előtti tér ráccsal elzárva és őrökkel ellátva. Én a leányokkal együtt mit sem tudva a föntebb leírtak felől, keresve az ajtót a rácson a bemenetelre, hogy közelebbről nézhessük az ismeretlen hajóra szállást, de az egyik őr, a rácson belül odajőve irányunkba, értetlen beszéddel, de nagyon is érthető hangsúlyozással adta értésünkre az ott bemenés tilosságát, és tovább beszélve mutatott az állomás felé, arra magyaráztuk, hogy arrafelé be szabad menni. Azonnal mi indultunk az őr által jelzett irány felé, miközben összetalálkoztunk az én új vasúti olasz barátommal ; kezet fogva és köszöntve egymást mint jó ismerős barátok, azonnal azt kérdi tőlem: Ezzel a hajóval magok elmennek? Nem: feleltem; hát maga elmegy Vele? „Szeretnék elmenni”, de még nem vettek föl a létszámba: aligha tudok már elmenni; akkor még várnunk kell egypár nap, amíg a Szicília Hamburg nevű hajó indul; de azért még megpróbálom, ha fölvennének a létszámba; ha nem vesznek föl, akkor majd elmenjünk együtt. Nem tudom mi okból, de olyan barátságos rokonszenvet mutatott hozzám, a melyet én is egész bensőleg viszonoztam, az utóbbi szavát mintha benső érzelmileg kívántam, hogy csak utazhatnánk ezzel a fiatalemberrel. Aztán azt kérdezte: A hajóra szállásnál el tudom-e a Családom elhelyezését látni? Amelyre persze azt kellett felelni: Még ez ideig hajót sem láttam, nemhogy a szokást vagy rendet tudnám rajta. Ekkor a kezét nyújtva azt mondta, hogy megnézi, még ha föl tudná magát vétetni; és ha nem: akkor a másak hajón elmenjünk együtt, és akkor segélyemre lesz az elrendezkedésben. Ezzel köszönt és elment; mi pedig még egy kevés ideig szemlélődtünk, de a nap nyugovóban lévén, elindultunk a Fonda felé a többi családon tagjait fölkeresni; a kik előtt a két leánynak a látottakról volt mit beszélni. Másik nap reggel újra kimentünk a kikötőbe megnézni a hajót, az egész családommal megnézni, ott van-e még a hajó, és az én olasz barátom el tudott-e menni vele? A hajónak már csak a helye maradt: az elment, nem maradt ott látható sem rács, sem Őr! Ekkor a kikötőt mindenfelé megjártuk; de már nem találtunk még élvezetet a szemlélésében; a melyet még az is emelt, hogy a gyerekek mind azon kértek, hogy csónakázzunk egyet: amelyet én egyáltalán nem jónak láttam: Csónakázás közben valahogy meg-megijednek és a hajóra szállást az az ijedtség csak nehezéttené. Azért azt gondoltam, elvonom a figyelmüket ar689