Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

lítják a 'hajóállomáshoz, és ott szabadon rendelkezhetem vele. A vámhivatalból kijőve azonnal előlvettem azt a czédulát, a melyet az Ügynök általad ott, és a pályaudvarra mentünk, az én új barátom egy embert hívott oda; mit beszéltek, nem tudom, de az ember kérte tőle a czédulát, és azt megnézve, azonnal intett, hogy kövessük. Mi pedig összeszedve a mályháinkat, a melyhez már úgy hozzá voltunk szokva, ki melyiket czipeli, és indultunk 'az ember után; szinte kísérve? az új barátomtól, a ki útközben magyarázta, hogy ez az ember egy Hondába fog vezetni bennünk, a hol ingyen ellátást kapunk; én pedig arra értettem, hogy olcsó ellátást kapunk. Azután az én új barátom köszönt a „Viszontlátásra” és eltávozott. Mi pedig követve az embert, a ki jó távolra az Állomástól egy fondába vezetett bennünk, odaérve a vendéglős azonnal fölvezetett bennünk az emeletre, egy szobát és egy ebédlőt adott által, minthogy ekkor már dél felé volt az idő, a mire beraktuk a mályháinkat minden rendelésem nélkül 6 tányérát, 6 pár evőeszközt és egy nagy tál levest, melléje egy liter fekete, sűrű bort 4 üvegpohárral hozott föl az ebédlőbe egy igen piszkos ruhás, esöszönkös kis púpos ember; a kinek a látására azonnal elment mindegyikünknek az étvágya az általa fölszolgált ennivalóitól; azon fölöl meg a nagy tál húsleves: melynek láttára én és a nagyobb gyerekek azt gondoltuk: minthogy ezt már idehozták, ennek mindnek az árát meg is kell fizetni. De bámulatunk még csak akkor lett nagy, a mikor a leveshez még hozzá sem nyúltunk, a púpos szolga odahoz egy nagy tál sült halat; dehogy nyúltunk volna hozzá, hogy együnk. A nagy tál hal fölhozatalkor azt mondtam én a szolgának, hogy nekünk nem kell ám az ennivaló kazán számra, mert én azt nem fizetem meg, hanem elég lesz 6 tányérral. Eleget mondta a púpos szolga, hogy nem kell megfizetni, de én azt minthogy nem is értettem jól, de meg nem is hittem el.

Ekkor kimerítettem a részünkre hat tányér levest, a 'többit pedig visszavitte. A levest megettük, azután elkezdtük a halat válogatni, a melyek újjnyi vastag és hosszúságúak voltak, de csak a belek volt kidobva, a fejők, a szemök a testével együtt meg volt sütve: de hogy mikor volt megsütve, azt talán még a Fondás sem tudta volna megmondani. Ez okért kellett válogatni a javát, mind a puhulófélben lévő lasponyát, és evett mindegyikünk a míg az Undorodástól tudott, azután rája bort akartunk inni... de a fekete Olasz bor oly sűrű volt, hogy hozzátapadt a szánkhoz, és minthogy egy sem volt a Családom közül valami borszerető, így egyik sem tudta meginni. A levesestál elvitele után egy kis időre a púpos szolga följött a többi evőkészletért, látva, hogy a hallal telt tál és a boros üveg majdnem érintetlen: elkezdett kínálni bennünket és beszélt hozzám Németül sokat, a melyből egyes szavakat ugyan megértettem, de a beszéd értelmét nem tudtam kivenni, hogy mit akar mondani, a melyre feleltem ugyan én is, a melyet meg az nem értett meg, kértem a fekete, sűrű bor helyett fehér bort, de sehogy sem értette el, hogy mit kérek. Akkor lehítt a kocsmáros- hoz, hogy annak mondjam meg, mit akarok. A vendégszobában voltak többen is, de a ki énvelem tudott volna beszélni magyarul, olyan ember nem volt egy sem. Akkor a vendéglősnek magyaráztam azt, hogy a családom azt a fekete, sűrű bort nem tudja meginni, hanem nekünk adjon fehér bort, de persze a vendéglős az én beszédemet nem értette meg, így elkezdett nevetni, a melyre én nagyon méregre lobbantam, és elkezdtem porolni, én mondtam magyarul, a vendéglős az én haragtól kitörő beszédemet nem értette, én meg, hogy az mit mond, azt nem. Ekkor én ott akartam hagyni a vendéglőt, a melyre a vendéglős azonnal alább hagyott és Németül kérdezte, hogy milyen bort akarok. Ekkor egyet gondolkoztam, miközben körülnéztem a vendégekkel körülült asztalokon, és

683