Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? Paródiák IV.

— Eszembe jutott a kecskeköröm — húzta ki magát.

‘Niccs Egon erre megnyugodott. „Nagyon helyes, nagyon helyes” — motyogta, majd tovább bámult egy bizonyos, jól meghatározható tájat, amelyről most többet — sajnos — nem árulhatunk el. Niocs nem érzett semmit, nem gondolt semmire, mert az ezredes úgy érezte, és ezt gondolta: csak, ha nem érez s nem gondolkodik őrizheti meg a hadititkot (vagy éppen államtitkot, hivatali titkot stb.). Közben arra is gondolt: bizony az a szegény író, ki róla ír majd, jól megjárja véle, mert ő bizony nem árul el semmit gondolataival, érzéseivel a hadititokból. Mert ha ő most unalmas banalitásokra gondolna — az írás is unalmassá és banálissá lenne, ha viszont az író kitalálna számára egy szenzációs töprengési témát — akkor füllentene, mert ezt nem ő — Niocs — gondolja, hanem az író abbéli nyomorúságában, hogy nem írhat arról a hadititokról, amelyet Niccs éppen őriz, nem írhat arról a hadititokról, amelyre Niccs éppen nem gondol. Mert különben az olvasó megtudná a hadititkot, (ha Niccs gondolna rá és az író leírná.) Így azonban az olvasónak azt sem szabad sejtenie, hogy Niocsnek nem szabad gondolkodnia a hadititokról, sem éreznie felőle. Titokra titok. És ez borzasztóan izgalmassá válhat. De Niccs egyebet is gondolt: szegény írót nem szabad kényelmetlen (kínos) helyzetbe hoznia. Ha ő ugyanis most a hadititokra gondolna, akkor az írót is beavatná s ez bizony szigorú és nehéz terheket róna rá. Hát emberbarátságból nem gondolt semmire se előtte, se utána, se közben és nem érzett az égvilágon semmit. Így is történt.**

Ö végül is azt válaszolta: a kecskekor ömre gondol.

Igen, a kecske és a káposzta-módszert alkalmazta.

Az történt ugyanis, hogy Koncz valóban a kecskekörmökre gondolt, pontosabban a Régi magyar mondák című könyvre, amelyet nemrég olvasott a Katona Klubban pingpongozás közben. Ebben volt a kecskekörmök históriája is. Azután hazavitte, de valahol elkallódott. A könyvtárból felszólítást kapott: közeledik a leltár. Ki kellett fizetnie a könyvet. Hát most sóhajtozott. Koncz tehát remek taktikai érzékkel egy maszek-gondjával bajlódott, amely azonban részben a közös, hadi akció fedőneve is volt (kecskeköröm). Egyesítette tehát a közösségi és az egyéni érdeket: így hát merészen sóhajtozhatott továbbra is. Míg Niocs Egon, aki nem lelte meg ezt a módszert — hallgathatott egész úton, mint a csuka. Nem volt szabad éreznie és gondolkodnia.

Így nyerte meg tehát ezt az újabb ütközetet is Koncz százados feltűnő szépen és igen nagy békében.

*

ÚJSÁGHÍR (a dallamosan hangzó Halvadör című lapból):

A balatoni kecskekörmök irodalmi pályázat tegnap lezárult. A zsűri a társadalmi és állami szervek bevonásával ma délelőtt kezdte meg elemző munkáját. EGY OLVASÖ: (olvassa az újsághírt, a másikhoz fordul):

— Pszt! Az elmélyült munkához csend kell.

** Valószínűleg A baka című újság zsűrijének külön-megjegyzése (ezen a pályázaton vett részt s nyert harmadik díjat e novella) a fenti passzusnak szólt. Íme a megjegyzés: „Ez az írás azért kapott csak harmadik díjat, mert Niccset, noha ezredesi rangú, a szerző nem ábrázolj? belülről, mint Konczot, aki csak százados. Viszont mégis díjat érdemel, mert az írásban és írás által Niccs Egon magasrendű erkölcsről tesz tanúságot: még az esztétikai funkció, a szépség — ti., hogy ő egy írás hőse — sem tudja kicsalni belőle a hadititkot. Másrészt Niccs elárulja az íróművész iránti mély humanizmusát, épp azáltal, hogy nem avatja ilyen súlyos terheket jelentő titokba, amely a szerzőt életveszélybe sodorhatná.” A baka és a kecskeköröm-pályázat egyidejűleg zajlott. Ezért e munka csak az utolsó percben érkezett meg.

672