Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? Paródiák IV.
Hát mindezekből legelőbb is az derül ki egész világosan, hogy amennyiben híres (hírhedt?) ősöm a Balaton fenekén nyugodott volna, akkor ezzel egyidejűleg nem pecázik a parton. Továbbá: ha II. Endre (András) átka elsüllyesztette volna akkor ugyanaz a király nem viszi magával a keresztes háborúba. Tehát: vagy adott pénzt is néki ősöm és ráadásul véle ment a hadban, ergo: sem fösvény, sem gyáva (sőt!) nem volt, vagy nem volt pénze, de azt mondta: viszont tied a kardom és karom. Mindkét lehetőség ok ősöm rehabilitációjára. Kiderül az is: ősöm szinte minden akkori dm- és rangnak birtokába jut. Vajon történhetett mindez a király tudta és beleegyezése nélkül? S ha ősöm valóban fösvény és gyáva — kaphatott volna efféle rangokat? Árulkodik ez ugyanakkor a hajdani magyar cím-és rangkultúra fejlettségéről (gróf, dr., vitéz stb.), amely egy szilárduló feudális struktúrát körvonalaz igen erősen. (Ne feledjük: az Aranybulla kora ez!) Vannak azonban ennél súlyosabb tanulságai is az ügynek: hogyan születnek boszorkányos rérhhírekből egész történelemre szóló legendák (mondák, szájhagyomány, mely aztán írásokban szentelődik meg). Öisöim azt írja: süllyedjek el, ha nem szeretlek, jöjjön a sziklából víz stb. íme a Ba- laton-monda semmi más, mint egy költői fordulat (túlzás) későbbi szószarint vevése. A történészeknek jobban konveniált azt a mondát átvenni, amit Szo- rittyay Dorottya — valószínűleg egy vajákos, kuruzsló nőszemély — költött s amiért meg is kellett lakolnia. Persze, nemcsak ezért. Eleddig tehát történelem kutatásunkban a Szorittyay-vonal érvényesült. Eljött az ideje a másik fél meghallgatásának: audiwtv/r et altera pars! Ezért üdvözöltem örömmel nemrég Tágittyay Tárogató Jenő csak látszólag száraz szakközleményét, amely fölött ez a cím állt: „Pörös boszorkányok és boszorkányos pörök”, melyben kitért a Szorittyay-vonal gyöngeségeire szembeállítva ezzel a kemény Tágdttyay- vonalat. Ezzel leleplezve a politrükk (néhol hibásan: politrukk) tudományának féltudományos áligazságait. Csak vitáiban él igazán (s jól láthatóan) a történelem, mégha nem is csak ez a történelem, olvastam régebb valahol. Meg kell nyitni a viták történelmének 'és a történelem vitáinak párhuzamos közlését: egymásnak szembeszegülő oldalakon, aholis nem az értelmezés, hanem az egykorú vitafelek részletező érvei beszélnek. Mennyi érv-árnyalat elkallódhatott az örökös summázatokban, szintézisekben: ködbevesztek az analízis finom útjai, olvastam ugyanabban a régi cikkben. Ez bátorított fel engem is, hogy előhozakodjam ősöm igaz históriájával. Most, hogy meghalt családom minden tagja, szerény sorok jelen íróján, még pontosabban: jelen sorok szerény íróján kívül. Ki kellett várnom a történelmi gyászéveket, hogy ne sértsem emléküket. Ez bevált szokás. Ha életükben teszem, pór hátán pör lett volna a vége, örökösödési jogok, miegymás. így volt hát egyszerűbb. Félresöpörtem tehát az álszentséget, prüdériát — a történelem igazsága mindenekfölött! Az erkölcsin kívül semmilyen érdek nem fűzött e közlésekhez. Az ügy legnagyobb tanulsága: mindaddig nem derülhet ki a teljes igazság az elhunytakról, amíg egyetlen testvér, rokon, barát vagy ismerős életben marad. Ezt szíves figyelmükbe ajánlom. Tisztelő 'hívük — dr. Zalabárdi Jeromos száj- és körömsebész, fogtechnikus 670
