Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)
— Ez már több a soknál! — ugrott fel Marik. — Azt hiszitek, másból sem fog állni az életem, minthogy ostoba kérdéseitekre választ keressek? Röhej. — Kérdéseink nem lesznek ostobák. — És miért éppen ti kérdeztek, miért épp kutyák? A sorban balról a harmadik, fekete nudli, szemét lesütve válaszolt: — Kutyavilág van, uram. — Tehát — húzta ki magát Kurvapecér — az első kérdés: miért nem állíttatta le a stencilgépet? — Na elég, elég, eltűntök a francba innen, takarodó! — Feleljen! — kérte Kurvapecér. Az írógépszerelő, fürgén, akár a gyík, felkapott egy táskagépet, amely maszek javításra várt, s agyoncsapta vele a főkutyát. Hú Kurvapecér kimúlt. — Na! — vicsorgott győztesen a győző. — Ez a válaszom. Kell még valami? Gyertek, nem adom olcsón. — Második kérdésünk — sántikált előre a sorban balról a harmadik —, mire nézi ön a napot? — Te, nem fogod be a rühes pofádat? — Ha nem egészen világos a kérdés, és még úgy vélheti, hogy tartalmaz valamelyes tiszteletlen, vagy provokatív elemet... — Nesze, te dög! — sújtott le az írógéppel Marik, hanem a sánta eb odébb hem- perült, megúszva így a végzetet. — ... másként is fogalmazhatok: azon túl, hogy eszik, iszik, alszik, és más, élettani szükségleteit is kielégíteni igyekszik, mi olyat tesz ön — újabb oldalugrás —, mi olyat tesz ön, ami különbbé teszi minálunk, ebeknél? Mi — újabb sánta sasszé —, mi csak vegetálunk, miként az állatok. De ön, ugyan már, ne izéljen azzal a géppel, még tönkremegy, hiszen ön is . .. Ezúttal talált a csapás, a sánta eb kinyiffant. Az ütéstől kinyílt a táska, kizuhant belőle a kis piros írószerkezet, kocsija csilingelt, s kosarába felágaskodtak a betűk. Egy pincsi ajka nyílott szóra: — Én csak annyit, tisztelettel, hol van Mozambik? — Itt! — üvöltött Marik, és lesújtott. A gép fényes burka levált a szerkezetről. A kutyák kilencen maradtak. A jobbszélső — apja vizsla, anyja tán orángután — mély torokhangon, majdhogynem ugatva: — Mit tesz ön, ha adott esetben ... — Ezt! — vigyorgott az írógépszerelő mámorosán, s megrázta gyilkos fegyverét, amelyből csavarocskák peregtek alá, s a fekete írógépszalag hurkokat csinálva szaladt a sarokba. — Apu, hogy megye be. . . — A kéthetes tacskónak mindjárt vége lett. Amikor heten maradtak az aljas támadók, Marik az asztalra ugrott előlük, de a kutyák valóban gonoszak voltak — nem követték. Tisztes távolból szólották, kérdeztek, sorra egymás után, demokratikus rendben: egy kérdés — egy ebhalál; míg sorra kimúltak az írógéproncs csapásai alatt. Marik is elterült. Zihált. A kurva anyátokat. Fáradtságérzet jólvégzett munka után. Huhh. Másodpercek múlva leszállott kék szemére a megénekelt álom. Frissen ébredt. A kutya-dögöknek nyomuk sem volt. Homályos emlék. Én marha! — szólott vidáman magához. Kimerültem, azért volt. No, sebaj, csibécske, leszállt az éj, indulj és kefélj! Ágota, Ágota, Ágota drága! Megbízható csapolási lehetőség. Borotva, hopp, tükör! Igen. AZ ARC, íme, ráncos. Kanyarós, bárányhímlős csecsemő- ségének sem őrzi már nyomát. Sem, sem. Akár egy... A félbemaradt mozdulat íve. Hm. A tükörben egy bulldog pofája. Áh, megviselt idegek játéka, semmi más. Elrontottam a gyomromat, éreztem én. Biztos ez? Ökör. Kérdések márpedig nincsenek. Megborotválkozott, átöltözött, ki a folyosóra, be a liftbe. A házmester csaholva köszöntötte lent: — Van szerencsém, Marik úr! No jó, mosolyodott el az írógépszerelő, semmi vész. És ment, loholt vidáman a csendes éjszakában, a fogyó hold alatt.
